Szupercella (2013)

online teljes film magyarul

  • Szupercella

A sikeres szökés három tényezőtől függ: az alaprajz ismerete, a rendszer átlátása, és segítség a falakon kívülről. Ray Breslin (Sylvester Stallone) egy biztonsági rendszerekkel foglalkozó hatóságnak dolgozik, börtönöket tesztelnek: meg kell találniuk a hiányzó láncszemet a szerkezetben és ezzel megakadályozni, hogy az elítéltek kitörjenek a fogva tartóik keze közül. Ray a legjobb emberük, ő az, aki képes megszökni bármilyen börtönből. A szervezet nagy megbízásra készül: elvállalják, hogy megvizsgálják az ultrabiztonságos, high-tech eszközökkel felszerelt intézmény, a Sírkő nevű szuperbörtön szökésállóságát.
Azonban hiba csúszik a rendszerbe, Rayt elrabolják, és bebörtönzik. Mivel a Sírkő létezéséről is csak kevesen tudnak, a teljesen magára maradt Ray nem számíthat külső segítségre. Olyan elítéltek között kell társra találnia, akiket kivetett a társadalom, és már senkinek sem kellenek. Ilyen Emil Rottmayer (Arnold Schwarzenegger) is, akit sikerül maga mellé állítania: meggyőzi, hogy vegyen részt merész, szinte lehetetlennek tűnő tervének kivitelezésben. És miközben Ray a világ egyik legjobban őrzött börtönéből próbál megszökni, szép lassan a kép is összeáll: kik és miért akarják örökre kiiktatni.


Nyerj HBO előfizetést

KEDVENCEKHEZ AD:

(A böngésző cookie-k törlésével a listád is törlődik.)

Felhasználói értékelés:

8,9pont /205 szavazatból

  • Rendező(k):

    rendező: Mikael Hafström
    forgatókönyvíró: Miles Chapman, Jason Keller
    zeneszerző: Alex Heffes
    operatőr: Brendan Galvin
    producer: Robbie Brenner, Mark Canton, George Furla
    vágó: Elliot Greenberg
  • Színészek:

    Sylvester Stallone (Ray Breslin)
    Arnold Schwarzenegger (Rottmayer)
    Jim Caviezel (Willard Hobbes)
    Vincent D`Onofrio (Lester Clark)
    Vinnie Jones (Drake)
    Amy Ryan (Abigail Ross)
    Faran Tahir (Javed)
    50 Cent (Hush)
    David Joseph Martinez (Beradah)
    Sam Neill (Dr. Emil Kaikev)

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
j9n5s91 képe
Hozzászólások: 1080
Hely: Gibbonföld

00j9n5s91ezt a véleményt írta 2023-09-10 15:40-kor:

Jó a sztori, jók az alakitások, jók a karakterek is (érdekesek). Sok akciófilm nem tud felérni ennek a szintjéhez sem, pedig azért ez sem teljesit maradéktalanul. De elismerem, hogy azért jónak mondható. 10/7



00

KaMEF képe
Hozzászólások: 34
Hely: Debrecen

00KaMEFezt a véleményt írta 2021-02-01 02:02-kor:

7/10 :)



00

-Kaméleon- képe
Hozzászólások: 358
Hely:

00-Kaméleon-ezt a véleményt írta 2017-10-19 19:56-kor:

Jó film! Sly a kedvencem! 10/10



00

Gypsophila képe
Hozzászólások: 17
Hely:

00Gypsophilaezt a véleményt írta 2016-07-19 16:52-kor:

Bejövős! :) kilenc, tíz pontos. :)



00

Cintia91 képe
Hozzászólások: 161
Hely: Zala megye

00Cintia91ezt a véleményt írta 2016-07-05 17:03-kor:

Nekem tetszett, pedig nem rajongok az akciokert. Ez megis megfogott.



00

JackBird képe
Hozzászólások: 43
Hely: Magyarország

23JackBirdezt a véleményt írta 2015-10-07 13:36-kor:

Amennyire béna a film, annyira jól működik Stallone és Schwarzi között a kémia!
Aki látott már bármilyen szökéssel kapcsolatos filmet (vagy a Szökés című sorozatot), azok ebben a filmben semmi újat nemfognak látni. A karakterek sem emlékezetesek, meg vannak benne eléggé röhejes dolgok és nagy baromságok is, akik miatt érdemes megnézni a filmet, azok egyértelműen a két főszereplő. Nem is tudom megmagyarázni, hogy kettejük között miért működik ennyire a kémia, mert egyedül a Feláldozhatok szériában szerepeltek együtt, és ott sem sokat, szóval nem szokhattak egymáshoz. A film egy kicsit hosszabb a kelleténél és a végére beraktak egy kisebb fordulatszerűséget, ami egy kicsit megmagyarázott 1-2 dolgot, de ha nem teszik akkor sem lett volna semmi. Az utolsó kb. 15-20 perces tömény akció nem rossz, de nem is különleges, viszont éreztem azt a tipikus 80-as évekbeli feeling-et. Maga a címszereplő Szupercella is szerintem egy egész érdekes koncepció volt. Persze itt is kötekedhetnék, de minek? Azonban szerintem lehetett volna a film egy kicsitt rövidebb is, mert néha egy kicsit lassú volt, pedig szeretem a börtönfilmeket.
Szóval kiknek ajánlanám a filmet? Mindenkinek akik imádják Stallone-t és Schwarzi-t, főleg azoknak, akik az Ő filmjeiken nőttek fel, mert ezt a filmet Ők mentik meg a középszerűség árnyékától.
10/6 de a legpozitivabb értelemben adom azt a hat pontot. ;) 



23

Gomba Lajos képe
Hozzászólások: 4
Hely: Kangerlussuaq

05Gomba Lajosezt a véleményt írta 2015-07-05 01:05-kor:

uuncsiiiiiii



05

Chelydra képe
Hozzászólások: 2692
Hely:

00Chelydraezt a véleményt írta 2015-06-23 22:52-kor:

Tegnap kezdtem el, most végeztem vele és nem csalódtam a két sztárban! Vastag 8-ast ért nekem ez a film, másról nem beszélek! Nagyon köszönöm a feltöltést és a fordítást! Direkt feliratosan néztem! Russellnek üzenem, kitartás, lesztek ti még egy páros!



00

cuki6 képe
Hozzászólások: 0
Hely: -

00cuki6ezt a véleményt írta 2015-02-27 00:00-kor:

Nem rajongok az akció filmekért,de azért van pár kedvencem és ez tuti köztük van!!! Szuper volt!



00

pandrea72 képe
Hozzászólások: 274
Hely: Hungary

00pandrea72ezt a véleményt írta 2015-01-20 00:00-kor:

...Legyen Szép Napod SeggFej!!! (A Schwarzenegger szavaival élve!)   -Remek ForgatóKönyv Alapján, csak ajánlani tudom,   10/10



00

Aerthos képe
Hozzászólások: 5
Hely:

00Aerthosezt a véleményt írta 2014-12-23 00:00-kor:

Jó film. Tetszett.



00

Filmnéző k88 képe
Hozzászólások: 29
Hely: Budapest Magyarország

01Filmnéző k88ezt a véleményt írta 2014-10-04 00:00-kor:

tényleg egy jó akciófilm :) 10/9



01

szia-meghát képe
Hozzászólások: 0
Hely: -

00szia-meghátezt a véleményt írta 2014-08-17 00:00-kor:

Jó filmSmileArnold és Stallone filmjeit szeretemSmile



00

Ewcike képe
Hozzászólások: 4
Hely: Magyar

00Ewcikeezt a véleményt írta 2014-08-13 00:00-kor:

Nagyon jó film 10/10



00

Rainbowheart1.0 képe
Hozzászólások: 1599
Hely:

00Rainbowheart1.0ezt a véleményt írta 2014-06-25 00:00-kor:

Már majdnem elfelejtettem ezt a filmet megnézni:))
Nagyon jó volt:)))
Végre a régiek egy jó filmet csináltak:)))
10/10



00

hescsabi képe
Hozzászólások: 19
Hely: Magyar

00hescsabiezt a véleményt írta 2014-06-01 00:00-kor:

Kurva jó volt a film 10/10-esWink



00

Nuada Herceg képe
Hozzászólások: 410
Hely: UK

00Nuada Hercegezt a véleményt írta 2014-04-29 00:00-kor:

Nagyon jó film,köszi a feltöltést.



00

hatdiszno képe
Hozzászólások: 318
Hely: United Kingdom

11hatdisznoezt a véleményt írta 2014-04-27 00:00-kor:

Jó volt!!!Bár picivel jobbra számítottam,de így is izgalmas kis film volt!!!10/7



11

pgyula képe
Hozzászólások: 125
Hely: Bp

00pgyulaezt a véleményt írta 2014-04-01 00:00-kor:

Teljesen nézhető, izgalmas film...10/8



00

GITUS képe
Hozzászólások: 590
Hely: VP

10GITUSezt a véleményt írta 2014-03-09 00:00-kor:

Tetszett!vannak benne érdekes megoldasok csavar is van benne a végén.Jo kis akció és érdekes együtt látni a két "öreget"Laughing10/8nekem



10

SkyMarci007 képe
Hozzászólások: 4
Hely: budapest,hu

00SkyMarci007ezt a véleményt írta 2014-03-01 00:00-kor:

Szerintem az egyik legjobb akciófilm ami kijött,nem azt mondom hogy nézhető,ezt meg KELL nézni!! *spoiler: Schwarzenegger a hajón, nekem felért egy kommandó 2-vel 10/10



00

judyleee képe
Hozzászólások: 12
Hely: Magyarország

10judyleeeezt a véleményt írta 2014-02-26 00:00-kor:

Nagyon jó film, nekem tetszett!



10

Ant Rax 2 képe
Hozzászólások: 1094
Hely: magyar

00Ant Rax 2ezt a véleményt írta 2014-02-26 00:00-kor:

Pont tegnap néztem.Imádtam!!!Akárki akármit mond Stallone és Arni az akció filmek alfája és omegája. Köszönöm a feltöltést!

00

stevedömen képe
Hozzászólások: 435
Hely:

10stevedömenezt a véleményt írta 2014-02-21 00:00-kor:

Jó, pörgős, izgalmas.



10

Goldface képe
Hozzászólások: 96
Hely: United Kingdom

00Goldfaceezt a véleményt írta 2014-02-04 00:00-kor:

A szinészek nem voltak a legjobb válsztások. A film viszont elég jó. Köszi a top uppot!



00

Kovacs30 képe
Hozzászólások: 11
Hely: Magyarország

40Kovacs30ezt a véleményt írta 2014-01-31 00:00-kor:

Mikor lesz nem mozis hanggal?



40

kaktusz31 képe
Hozzászólások: 223
Hely: Hungary

00kaktusz31ezt a véleményt írta 2014-01-26 00:00-kor:

Nagy volt



00

Kovacs30 képe
Hozzászólások: 11
Hely: Magyarország

10Kovacs30ezt a véleményt írta 2014-01-23 00:00-kor:

Nagyon jó filmWink



10

mortisha1987 képe
Hozzászólások: 21
Hely: szerbia

00mortisha1987ezt a véleményt írta 2014-01-16 00:00-kor:

jo film,likeSmile



00

mortisha1987 képe
Hozzászólások: 21
Hely: szerbia

10mortisha1987ezt a véleményt írta 2014-01-16 00:00-kor:

jo film,likeSmile



10

BindisPetra képe
Hozzászólások: 65
Hely: Magyarország

01BindisPetraezt a véleményt írta 2014-01-04 00:00-kor:

Én feliratosan néztem, és így is nagyon jó volt. Izgalmas, ajánlom :)



01

Sheela. képe
Hozzászólások: 413
Hely:

10Sheela.ezt a véleményt írta 2013-12-23 00:00-kor:

Jó volt nagyon...



10

bajazsolt képe
Hozzászólások: 0
Hely: -

22bajazsoltezt a véleményt írta 2013-12-18 00:00-kor:

a hang nagyon szar, nézhetetlen így.



22

Rebcicuss képe
Hozzászólások: 7
Hely: Magyarország

22Rebcicussezt a véleményt írta 2014-01-01 00:00-kor:

Fel a headsetet, hangot maxra és teljesen érthető. :)

22

Laller 49002.332978694976 képe
Hozzászólások: 71
Hely: Magyarország

00Laller 49002.332978694976ezt a véleményt írta 2013-12-13 00:00-kor:

Jó kis film ez..öreg rókák nem vén rókák...  10/9 Köszönöm a leltöltést...  



00

Laller 49002.332978694976 képe
Hozzászólások: 71
Hely: Magyarország

00Laller 49002.332978694976ezt a véleményt írta 2013-12-13 00:00-kor:

*Feltöltést...

00

bukee képe
Hozzászólások: 42
Hely: Magyarország

00bukeeezt a véleményt írta 2013-12-13 00:00-kor:

Nagyon jóó Wink



00

Kovács25 képe
Hozzászólások: 8
Hely: Magyarország

20Kovács25ezt a véleményt írta 2013-12-08 00:00-kor:

Nagyon Király film akinek meg nem tetszik az ne nézze.



20

Sziget Lakó 1 képe
Hozzászólások: 237
Hely: magyar

30Sziget Lakó 1ezt a véleményt írta 2013-11-23 00:00-kor:

Nincs baj a két pasival, nem a kor számít. Aki szereti őket, az meg volt elégedve a szereplésükkel. Hozták a formát, izgalmas volt, nekem tetszett. Ja és köszi a fordítást, jó volt.



30

killlali képe
Hozzászólások: 21
Hely:

20killlaliezt a véleményt írta 2013-11-19 00:00-kor:

Jó volt látni a két nagy öreget ,hogy még mindig jól nyomják ! thx mnki:)



20

normandia82 képe
Hozzászólások: 5
Hely: Sarkad

00normandia82ezt a véleményt írta 2013-11-04 00:00-kor:

Nem rossz !! :)



00

novigator képe
Hozzászólások: 31
Hely: Magyarország, Pécs

20novigatorezt a véleményt írta 2013-11-04 00:00-kor:

Engem lekötött. Jó volt látni két ilyen klasszist egy filmben. Kit érdekel, h. hány évesek?! Na ne már emberek... Nagyon sok színész játszik/játszott idős korában is. Ennek csak örüljünk!LaughingA valós életkornak nem éreztem hátrányát a filmben. Stallone és Schwarzi nagyon emblematikus figurák az igaz. Már annyira színészek, hogy nehéz tőlük bármit is valóságosnak, hihetőnek venni. Ennek ellenére nem rossz ez a film. Összeségében 10-ből 8-as nálam.Köszönet a feltöltésért, na meg a gyors szinkronért!



20

deljuve képe
Hozzászólások: 28
Hely: Magyarország

36deljuveezt a véleményt írta 2013-11-02 00:00-kor:

megnéztem angolul, úgy is értettem a lényegét, most már látom van magyar szinkron is. Nagyon jó film, elvont ...trükkös!DE-a szokásos happy end, és a szokásos jól segbe rugott gonost és jó győzelem, ami MÁR KIBAXOTT UNALMAS!!!erőltesd meg magad gagyiwood, mert kezdesz nagyon nagyon unalmas lenni!!!



36

zoliocsi képe
Hozzászólások: 818
Hely: magyar,szentes

03zoliocsiezt a véleményt írta 2013-11-02 00:00-kor:

Szerintem meg igazad van,a vége felé már átmegy ŰBERGAGYIba!Én egy zöldpacskert adtam (nem mindha számítna..)..2:1 Laughing

03

Polgár Tamás képe
Hozzászólások: 70
Hely: magyar

31Polgár Tamásezt a véleményt írta 2013-11-02 00:00-kor:

Egészen jó film ez, aki meg a végét reklamálja, annk azt írom, hogy van sztory happy enddel, és van aminek szomorú a vége. Most bosszút állok, és azt mondom, nézd meg a Pankrátor c. filmet...megmondtam a a végét :) Nem kell mindennek tragikusan végződni, deljuve ! Kaptál egy pirospacsit tőlem.Szép a profilképed, de a véleményed...!



31

klacika7 képe
Hozzászólások: 88
Hely: Magyarország

20klacika7ezt a véleményt írta 2013-11-01 00:00-kor:

e nagyon jó 10/10



20

dashing képe
Hozzászólások: 71
Hely:

10dashingezt a véleményt írta 2013-11-01 00:00-kor:

végre egy jó film köszi a feltöltést mindenkinek



10

dashing képe
Hozzászólások: 71
Hely:

10dashingezt a véleményt írta 2013-11-01 00:00-kor:

nem akarok csunyát irni de ki ba....ot nagy film



10

icetomb képe
Hozzászólások: 639
Hely: Hungary, Mátészalka

10icetombezt a véleményt írta 2013-11-01 00:00-kor:

Egyrészt köszönet, hogy ilyen tök hamar sikerült felkerülnie, szinkronosan (óriási a két, már hozzánknőtt magyar hang, Gáti Oszkár, Reviczky Gábor), köszi a fordítást, immár nemtudomhányszor zoliapu71-nek. Elolvastam előtte az origo kritikát, amivel egyetértek, ... is... meg nem is... Nem írok rosszat mert nem kérek piros pacsit. Már nem fénykoruk dicsfényében tündökölnek mindketten ugyan, de azt hiszem megérdemelten ringatóznak, jól felépített, becsületes emberként és színészként megalapozott klasszikusság vált karrierjuk hullámain. :) Nekem már az hatalmas volt és most is az, hogy a Feláldozhatókban ennyi "hatalmas arcot" együtt, egy filmben, hát az valami "orgia", :) szóval ez egy újabb szelete ennek. Bár Miakel Hafström, becsületesebben odatehette volna magát, mert hagy kívánnivalót a film azért, de nem a két ikont bántom ezért.... :)



10

zoliocsi képe
Hozzászólások: 818
Hely: magyar,szentes

10zoliocsiezt a véleményt írta 2013-11-01 00:00-kor:

A feltöltőknek,fordítóknak respect!A jó öreg Szilveszteri Szalonkával,meg a Swarcival nem is volt bajom,ők jó fejek,jól játszották amit kellett,a film vált a végére nagyon gagyivá..kötéllétra ellövése,robbanó olajoshordók..ááááá...borzalmas..mint valami "B" kategóriás film+-os akciófilm..jesszus..itt meg mindenki ájuldozik,milyen jó..Frown

10

Polgár Tamás képe
Hozzászólások: 70
Hely: magyar

11Polgár Tamásezt a véleményt írta 2013-10-31 00:00-kor:

Hú, de vártuk! Nagyon köszi, hogy feltöltötted! Jöhet a vidto és cxsakis felirattal! Stallone hangját ki nem hagynám, nagyon szeretem Schwarzeneggert is eredetiben hallgatni. Jók a magyar szinkronhangok, kétség nem fér hozzá, de az igazi, az igazi :) az a valódi élmény! Hajrá. Ma esti program megvan!!! Jaj, a tegnap esti "Gravitáció" dögunalom után megvígasztalódunk, remélem.



11

Zajko képe
Hozzászólások: 9
Hely:

10Zajkoezt a véleményt írta 2013-10-31 00:00-kor:

Kössz a feliratot zoliapu!!! Ha nem tul nagy fáradtság, a Rush-hoz is csinálhatnál majd egyet, ha lesz kedved meg időd!!! KösziWink



10

zoliocsi képe
Hozzászólások: 818
Hely: magyar,szentes

14zoliocsiezt a véleményt írta 2013-10-31 00:00-kor:

Köszi a feltöltést!Közepes akciófilm..a végén néhány nagyon gagyi klisé..1 szer elmegy szódával..Wink



14

Virgacs képe
Hozzászólások: 352
Hely: Magyar

20Virgacsezt a véleményt írta 2013-10-29 00:00-kor:

Baromi jó kis film.Kit érdekel,hogy hány évesek,különben is 60 éves emberek is kerülhetnek börtönbe:)Nekem 10/9



20

alket képe
Hozzászólások: 642
Hely: Magyar

00alketezt a véleményt írta 2013-10-28 00:00-kor:

Nekem nagyon tetszett! Köszi!



00


Részletes Kereső




Nyerj HBO előfizetést

×