Szupercella (2013)

online teljes film magyarul

  • Szupercella

A sikeres szökés három tényezőtől függ: az alaprajz ismerete, a rendszer átlátása, és segítség a falakon kívülről. Ray Breslin (Sylvester Stallone) egy biztonsági rendszerekkel foglalkozó hatóságnak dolgozik, börtönöket tesztelnek: meg kell találniuk a hiányzó láncszemet a szerkezetben és ezzel megakadályozni, hogy az elítéltek kitörjenek a fogva tartóik keze közül. Ray a legjobb emberük, ő az, aki képes megszökni bármilyen börtönből. A szervezet nagy megbízásra készül: elvállalják, hogy megvizsgálják az ultrabiztonságos, high-tech eszközökkel felszerelt intézmény, a Sírkő nevű szuperbörtön szökésállóságát.
Azonban hiba csúszik a rendszerbe, Rayt elrabolják, és bebörtönzik. Mivel a Sírkő létezéséről is csak kevesen tudnak, a teljesen magára maradt Ray nem számíthat külső segítségre. Olyan elítéltek között kell társra találnia, akiket kivetett a társadalom, és már senkinek sem kellenek. Ilyen Emil Rottmayer (Arnold Schwarzenegger) is, akit sikerül maga mellé állítania: meggyőzi, hogy vegyen részt merész, szinte lehetetlennek tűnő tervének kivitelezésben. És miközben Ray a világ egyik legjobban őrzött börtönéből próbál megszökni, szép lassan a kép is összeáll: kik és miért akarják örökre kiiktatni.


Nyerj HBO előfizetést

KEDVENCEKHEZ AD:

(A böngésző cookie-k törlésével a listád is törlődik.)

Felhasználói értékelés:

8,9pont /205 szavazatból

  • Rendező(k):

    rendező: Mikael Hafström
    forgatókönyvíró: Miles Chapman, Jason Keller
    zeneszerző: Alex Heffes
    operatőr: Brendan Galvin
    producer: Robbie Brenner, Mark Canton, George Furla
    vágó: Elliot Greenberg
  • Színészek:

    Sylvester Stallone (Ray Breslin)
    Arnold Schwarzenegger (Rottmayer)
    Jim Caviezel (Willard Hobbes)
    Vincent D`Onofrio (Lester Clark)
    Vinnie Jones (Drake)
    Amy Ryan (Abigail Ross)
    Faran Tahir (Javed)
    50 Cent (Hush)
    David Joseph Martinez (Beradah)
    Sam Neill (Dr. Emil Kaikev)

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
mrjones4444 képe
Hozzászólások: 598
Hely: Budapest

10mrjones4444ezt a véleményt írta 2013-10-28 00:00-kor:

Köszi a feltöltést
:)
Nekem nagyon tetszett!



10

nata20110727 képe
Hozzászólások: 92
Hely: Magyar

14nata20110727ezt a véleményt írta 2013-10-28 00:00-kor:

Nem volt egy nagy valami....
Én valami extra nagyszámra számítottam / Wow, misztikus akció thriller? /, de ebbe se misztikum, se thriller nem volt egy szösszenetnyi sem, az ziher...
Egy sima akciófilm ...
Csalódott vagyok...
10/5



14

FERRARI55 képe
Hozzászólások: 343
Hely: Magyarország

50FERRARI55ezt a véleményt írta 2013-10-28 00:00-kor:

nekem nagyon tetszet annak elenére még mindig top 10 be van arni is meg stalone is rajtuk is nőtem fel szeretem öket jó emberek és jó szinészek köszönöm a feltöltést és a forditást zoliapu71 nek :)



50

zolcslee képe
Hozzászólások: 4
Hely:

00zolcsleeezt a véleményt írta 2013-10-25 00:00-kor:

Nagyon sittesen beszelnek, meg1szer magyarul is meg kell neznem... amugy 70 % at ertve, mar 9 pontos film. Szerintem nem szamit ki hany eves, az alakitas a lenyeg, es a film adottsagai.  Ajanlom mindenkinek!



00

deljuve képe
Hozzászólások: 28
Hely: Magyarország

00deljuveezt a véleményt írta 2013-10-23 00:00-kor:

Escape=Menekülés nagyon jó filmnek látszik, majd megnézem magyar szinkronnal...



00

Macskabagoly képe
Hozzászólások: 904
Hely: Magyarország

00Macskabagolyezt a véleményt írta 2013-10-26 00:00-kor:

Egyetértek. Az előzetes ígéretes.

00

krisz6923 képe
Hozzászólások: 16
Hely: hungary

00krisz6923ezt a véleményt írta 2013-10-22 00:00-kor:

jónak igérkezik. várom a forditást!:)  



00

dagi28 képe
Hozzászólások: 51
Hely: deutschland

66dagi28ezt a véleményt írta 2013-10-22 00:00-kor:

Szökés a nyugdíjas otthonból :XD már alig várjuk :D



66

dagi28 képe
Hozzászólások: 51
Hely: deutschland

76dagi28ezt a véleményt írta 2013-10-24 00:00-kor:

A viccet érteni kell kedves nemtetszéstnyilvánítók :D A lényeg ,hogy szerintem 70 éves papaként nem nagyon hiteles az emberkedés és a harc a börtönben. Azért valljuk be ,hogy Stallone és Schwarzenegger sem a legfiatalabb kakas már :) Na most lehet megint küldeni a lefele mutatott ujjakat :D  

76

Roberto Faik Dal képe
Hozzászólások: 527
Hely: Trenton-New Jersey/Usa

43Roberto Faik Dalezt a véleményt írta 2013-10-28 00:00-kor:

Nagy poén LaughingNekem bejött dagi28 Wink

43

dagi28 képe
Hozzászólások: 51
Hely: deutschland

12dagi28ezt a véleményt írta 2013-10-29 00:00-kor:

Köszi Roberto, végre valaki érti a viccet Smile

12

Roberto Faik Dal képe
Hozzászólások: 527
Hely: Trenton-New Jersey/Usa

21Roberto Faik Dalezt a véleményt írta 2013-10-29 00:00-kor:

...nekem lehet dobálni a pirospacskertnyugodtan LaughingPont leszarom Wink

21

morzsa 27862.88216629506 képe
Hozzászólások: 96
Hely:

22morzsa 27862.88216629506ezt a véleményt írta 2013-10-29 00:00-kor:

Hi Roberto, my friend! Engem sem érdekelnek a pirosak, nem befolyásol semmiben, a véleményem változatlan marad. :) dagi28! Igazad van, a viccet érteni kell, nekem is bejött. :)

22


Részletes Kereső




Nyerj HBO előfizetést

×