Tom Cruise


  • Tom Cruise

Biográfia

Filmográfia

Diszkográfia

KEZDETEK:

Cruise 1962 július 3-án látta meg a napvilágot Syracusaban, New York államában, szülei Mary Lee és Thomas Cruise Mapother III (elhunyt 1984-ben). Édesanyja gyógypedagógus volt, édesapja pedig villamosmérnök. Tom német, ír és brit felmenőkkel rendelkezik. Cruise katolikus családban nőt fel. Gyermekkora második felét Kanadában töltötte, tanulmányait pedig az Ottawai Robert Hopkins Public Schoolban kezdte el. Mikor Cruise ötödikes volt családja ismét elköltözött Beacon Hillbe, végül Tom itt folytatta tanulmányait. 12 év alatt mindössze 15 iskolában fordult meg. Mikor Tom 12 éves volt anyja elhagyta az apját és magával vitte őt és testvérét Lee Anne-t. Az iskolai évek közben Tom sokat focizot.

KARRIER:
Tom karrierjét 1981-ben kezdte amikor megkapta Billy szerepét a Végtelen szerelem című filmben, majd kisebb szerepet kapott a Takarodó című drámában is, ezt követően Matt Dillon és Patrick Swayze oldalán volt látható A kívülállók című filmben. A 80u2019-as években olyan alkotásokban volt látható mint a Kockázatos üzlet, a Tökéletes mozdulatok, a Legenda, a Top Gun, A pénz színe, a Koktél vagy a Született Július 4-én. 1990-ben megjelent a Mint a villám című alkotás melyben Tom, Nicole Kidman oldalán látható, majd ezt követte az Egy becsületbeli ügy, melyben Jack Nicholson és Demi Moore voltak a partnerei. 1994-ben pedig megjelent az Interjú a vámpírral című alkotás melyben partnere Brad Pitt volt. A hírnevet számára a Mission: Impossible című hozta meg, melyben Ethan Hunt karakterét kelti életre, ezt követően olyan filmekben kapott szerepet mint a Jerry Maguire - A nagy hátraarc, a Tágra zárt szemek és a Magnólia. 2000-ben ismét Ethan Hunt megformálójaként láthattuk a Mission: Impossible második részében, majd egyre több felkérést kapott olyan filmekben mint a Vanília égbolt, a Különvélemény vagy a Collateral - A halál záloga. 2006-ban megjelent a nagy sikerű Mission: Impossible harmadik része is, 2007-ben pedig a Gyávák és hősök című filmben volt látható Meryl Streep és Robert Redford oldalán, majd ezt követték a Valkűr és a Kéjjel-nappal című filmek, 2011-ben pedig a Mission: Impossible negyedik része is napvilágot látott.

2012-ben jelenik meg a Rock of Ages című alkotás, melyben Tom, Catherine Zeta-Jones és Alec Baldwin oldalán lesz látható, 2013-ban a Feledés c. filmben tűnik fel, mint Jack Harper.

MAGÁNÉLET:
Tom első felesége Mimi Rogers volt, akit 1987-ben vett feleségül, házasságuk pedig három évig tartott. Második felesége a híres Nicole Kidman volt, akit 1990-ben vett feleségül és a 90u2019-es években ők alkották Hollywood legismertebb álompárját, ám házasságuk 2001-ben csődöt mondott. Tom és Nicole két gyereket fogadtak örökbe, a válás idején Kidman 3 hónapos terhes volt, ám később elvetélt. 2001-től 2004-ig a spanyol származású színésznő, Penélope Cruz volt Tom párja. Katie Holmest lett Tom harmadik felesége, akit 2006-ban vett el Olaszországban, ugyanebben az évebn született meg lányuk Suri Cruise. Válásukat 2012. július 9-én véglegesitették titoktartás mellett.



Van Helsing u2013 (forgatják)
The Man from U.N.C.L.E u2013 (forgatják)
2015Mission: Impossible 5 u2013 Ethan Hunt
2014All You Need Is Kill u2013 Bill Cage
2013Feledés -Jack Harper
2012Jack Reacher -Reacher
2012Mindörökké rock -Stacee Jaxx
2011Mission: Impossible - Fantom protokoll -Ethan Hunt
2010 Kéjjel-nappal -Roy Miller
2008 Valkűr -Colonel Claus von Stauffenberg
2008Trópusi vihar -Les Grossman - Grossman`s Office
2007 Gyávák és hősök -Senator Jasper Irving
2006Mission: Impossible III -Ethan Hunt
2005 Világok harca -Ray Ferrier
2004Collateral - A halál záloga -Vincent
2003Az utolsó szamuráj -Nathan Algren
2002Különvélemény -Chief John Anderton
2001Vanília égbolt -David Aames
2000Mission: Impossible II -Ethan Hunt
1999Magnólia -Frank T.J. Mackey
1999Tágra zárt szemek -Dr. William `Bill` Harford
1996Jerry Maguire - A nagy hátraarc -Jerry Maguire
1996Mission: Impossible -Ethan Hunt
1994Interjú a vámpírral -Lestat de Lioncourt
1993A cég -Mitch McDeere
1992Egy becsületbeli ügy -Lt. Daniel Kaffee
1992Túl az óperencián -Joseph Donnelly
1990Mint a villám -Cole Trickle
1989Született Július 4-én -Ron Kovic
1988Esőember -Charlie Babbitt
1988 Koktél -Brian Flanagan
1986A pénz színe -Vincent Lauria
1986Top Gun -Maverick
1985Legenda -Jack
1983 Tökéletes mozdulatok -Stefen Djordjevic
1983Kockázatos üzlet -Joel Goodsen
1983Losin` It -Woody
1983 A kívülállók -Steve Randle
1981Takarodó -Cadet Captain David Shawn
1981 Végtelen szerelem -Billy



nincs

Tom Cruise képekben


  • Tom Cruise kép 1

Írd le a véleményed erről a sztárról:

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
Regisztrálj be ingyenesen hogy véleményt írhass a sztárról!

Vélemények Tom Cruise kapcsán:

Chelydra képe
Hozzászólások: 2692
Hely:

10Chelydraezt a véleményt írta 2015-09-16 13:44-kor:

A Mission: Impossible - Titkos nemzet, ez év nyolcadik legsikeresebb filmje, félmilliárdot túllépő bevételével! Jönnek azonban Tom új filmjei, Jack Reacher 2 – hazai bemutató: 2016. októberben és a Mena – hazai bemutató: 2017. januárban! A Menában egy pilótát alakít majd, akit beszervez a CIA, egy kábítószercsempész hálozat leleplezése végett! A rendező Doug Liman, aki már rendezte Cruise-t, és két Borune-filmet is, na meg a 'Holnap határát'! Már várom, nagyon!



10

Chelydra képe
Hozzászólások: 2692
Hely:

20Chelydraezt a véleményt írta 2015-08-20 16:18-kor:

Tetszik az új filmem MoziCsillagosok? Beleadtunk, apait, anyait!



20

cyberdog képe
Hozzászólások: 806
Hely: Okinoshima [ 隠岐の島町 ] Nippon

20cyberdogezt a véleményt írta 2015-08-20 22:55-kor:

Valahogy, nem tudom rávenni magam, hogy megnézzem. Már az előző részt is lekapcsoltam 5 perc után. Bocsesz Tom. Ez van... ezzel együtt kell élned...

20

Chelydra képe
Hozzászólások: 2692
Hely:

20Chelydraezt a véleményt írta 2015-08-21 13:28-kor:

Igazad van "cyberdog"! Nagyon jól mondod. Nem vagyunk egyformák. Kinek a pap, kinek a papné! Én még mindíg a Shultz Gizinél maradok! A pluszt jelet oda is tettem neked, mert tisztelem a véleményed! Köszi!

20

cyberdog képe
Hozzászólások: 806
Hely: Okinoshima [ 隠岐の島町 ] Nippon

20cyberdogezt a véleményt írta 2015-08-22 18:43-kor:

Chelydra! Közel sem azt mondom, hogy rossz színész lenne. Dehogy. A filmjeit is bírom. Egy-két alkotást leszámítva, egész jó filmeket dob össze. Én a Mint a villámban és a Legendában láttam először. Az utóbbit, még narrátoros verzióban, egy Sanyo, BetaMax rendszerű videón néztem. :))). A Mint a villám egyenesen odaszögezett a fotelhez. Nagyon is jó filmeket tud készíteni. Az utóbbiak is, mint a Holnap határa és Cameron Diaz-al készített Kéjjel-nappal (ilyen hülye magyar filmcímeket :D ) is nagyon jóra sikeredett. De valljuk be, azért akad egy-két gyenge eresztése is. Nem lehet mindig jó forgatókönyvet kifogni. 

20

Chelydra képe
Hozzászólások: 2692
Hely:

10Chelydraezt a véleményt írta 2015-08-22 18:56-kor:

"cyberdog", teljesen jogos, amit írsz! Egyetértek! Képzeld, én még annak idején, menekűltem is tőle, ha megláttam valahol! Aztán valami történt! Változtam? Igen! Azóta, nagyon bírom, film színvonaltól függetlenűl! Mindegyikbe odateszi magát! El kellet ismernem, bármennyire nem akartam!

10

Chelydra képe
Hozzászólások: 2692
Hely:

10Chelydraezt a véleményt írta 2015-08-04 17:30-kor:

A Mission: Impossible – Titkos nemzet, egyre jobb kritikákat kap! Már nagyon várom, a zenéje miatt is, ami szintén három tételre bontódik, mint az új Mad Max-ban!



10

Chelydra képe
Hozzászólások: 2692
Hely:

10Chelydraezt a véleményt írta 2015-07-14 20:23-kor:

Rékasi Károly helyett, Széles Tamás fogja szinkronizálni a színészt, az új Mission Imossible 5-ben!
A stúdió munkák, hamarosan kezdődnek!



10

Chelydra képe
Hozzászólások: 2692
Hely:

10Chelydraezt a véleményt írta 2015-06-14 18:25-kor:

Ha a cientológia, ilyen hatással van a filmtörténelemre, akkor nem bánom! Régen kirázott a hideg ettől a színésztől, holott félszemmel lestem a filmjeit, mert nagyon is jól játszott bennük! Később már vártam, hogy mikor látok vele egy új filmet, manapság pedig egyenesen vadászom az új alkotásokra, amikben szerepel! Egy igazi kisugárzással megáldott, "rafkós" fazon! Megszerettem!



10


Sztár Kereső


Nyerj HBO előfizetést

×