KEZDETEK
Rachel Anne McAdams 1978. november 17-én született Londonban, a kanadai Ontario tartományban. Egy Londonhoz közeli kisvárosban, St. Thomas-ban töltötte gyermekkorát. Édesapja, Lance kamionsofőr. Édesanyja, Sandra nővér a közeli kórházban. Van egy öccse, Daniel, és egy húga, Kayleen. Alig volt négy éves, amikor elkezdett műkorcsolyázni. Első színészi tapasztalatát 12 évesen szerezte meg a St. Thomas-i nyári színi táborban, az Original Kids-ben. A Myrtle Street Public Iskolát és a Central Elgin Collegiate Institute-ot végezte el. Ezután Torontóba költözött és elvégezte a York Egyetemet. Itt BFA színművészeti diplomát kapott. Már ekkor tudta, hogy színésznő szeretne lenni. Csatlakozott a Necessary Angel Színművészeti Társulathoz, illetve a londoni Original Kids Színművészeti Iskola diákja is volt. David Rotenberg volt a tanára.
KARRIER
Első mozis szerepét a 2002-es Tökös csaj című filmben kapta, ahol Rob Schneider oldalán szerepelt. Ezt követte a Bajos Csajokcímű nagysikerű vígjáték, amiben végre felfigyeltek Rachel alakítására, Regina George karaktere ugyanis meghozta a várt hírnevet. Ezután kapta meg Ryan Gosling oldalán a Szerelmünk lapjaicímű romantikus film főszerepét. 2005-ben szerepelt az Ünneprontók ünnepecímű vígjátékban, majd a Red Eyecímű thillerben.
A Kőkemény családban olyan nagy nevekkel szerepelhetett együtt, mint Claire Danes, Luke Wilson vagy Diane Keaton. Ezt követően jelentkezett Sue Storm szerepére a Fantasztikus Négyescímű filmbe, de a szerepet végül Jessica Alba kapta meg helyette.
Rachel karrierje 2006-ban kissé megtorpant. Kapott egy kisebb szerepet a Modern családcímű sorozatban, majd a The Last Kisscímű film főszerepét is neki adták, de ezt sajnos végül "nézeteltérések miatt" Jacinda Barrett játszotta el. Ő lehetett volna aCasino Royalecímű film új Bond lánya, de visszautasította a szerepet, mert nem akart nagy költségvetésű filmben szerepelni.
2009-ben indult be újra a karrierje. Ekkor jelent meg az A dolgok állása, amelyben Ben Affleck és Russel Crowe mellett tűnt fel. Szintén ebben az évben szerepet kapott az új Sherlock Holmesfilmben, mégpedig Irene Adler szerepében. Ezután Az időutazó felesége című romantikus drámában Eric Banával került szerelmi kapcsolatba.
2010-ben következett az Ébredj velünk, melyben ismét együtt játszott Diane Keaton-nal, valamint Harrison Forddal, akinek nyilatkozata szerint a filmjein nőtt fel. 2011-ben láthattuk az Éjfélkor Párizsbancímű Woody Allen produkcióban. A film több Oscar-jelölést is bezsebelt, melyekből a legjobb forgatókönyvnek díjra is váltotta. Szintén ebben az évben szerepelt a Sherlock Holmesfolytatásában, mely ezúttal az Árnyjátékcímet kapta.
A 2012-es év elején került bemutatásra a Fogadom, amiben Rachel egy olyan feleséget alakít, aki egy baleset során elveszti emlékezetét és ezért újra fel kell építeni kapcsolatát a Channing Tatum által alakított férjével. A To The Wondercímű Terrence Malick film 2012. szeptember 2-án debütált a Velencei Filmfesztiválon. Ezután a Passionkövetkezett, melyben a Noomi Rapace által megformált hölggyel kerül szorosabb kapcsolatba és szintén a fesztiválon láthatta először a közönség.
2013-ban két filmje várható: az About Time, mely ismét az időutazással foglalkozik és várható haza premiere március 28., valamint az A Most Wanted Mancímű thriller, melynek bemutatása csak az év vége felé várható.
MAGÁNÉLET
A Szerelmünk lapjaicímű film forgatásán ismerkedett meg Ryan Gosling színésszel, akivel két évig tartó komoly kapcsolata volt egészen 2007 februárjáig. Ezután rövid időre újra összejöttek 2008 nyarán. 2009-ben néhány hónapig Josh Lucas amerikai színésszel randevúzgatott. 2010 júliusában az Éjfélkor Párizsbanforgatásán ismerkedett meg Michael Sheen walesi színésszel, akivel azóta is egy párt alkotnak, híresztelések szerint pedig már az esküvőt tervezgetik.
ÉRDEKESSÉGEK
- Ugyanabban a kórházban született, mint egykori kedvese, Ryan Gosling (Szent József Kórház, London, Ontario, Kanada).
- Három nyáron át dolgozott testvéreivel a McDonald`s-ban.
- Egy ideig vegetáriánus volt.
- Egy évben öt MTV Movie Awards jelölést kapott, ezzel rekordot döntve.
- Ír származású.
- Több magazin választotta már be a legszexisebb nők közé (példaul az FHM, a Maxim, vagy az Empire).
- A népszerű Los Angeles-i Silverlake szomszédségban él. Ezen a környéken van még háza Christina Riccinek és Ryan Goslingnak is.
- Van egy George nevű kutyája, amit megoszt Ryan Goslinggal.
- Nincs saját autója, hogy ezzel is védje a környezetét. Általában biciklivel vagy busszal utazik.
- Főtámogatója a greenissexy.org nevű oldalnak, ami segíti a környezetvédelmet.
- 22 éves koráig félt repülőre ülni.
- A Bajos Csajokban eredetileg Cady szerepére jelentkezett, mielőtt Regina szerepét kapta volna.
- Jelentkezett a Mamma Mia! című musicalbe Sophie szerepére, amit Amanda Seyfried kapott meg. Korábban Amanda a Bajos Csajokban Regina szerepére jelentkezett, amit ugyebár Rachel kapott meg.
- Kedvenc színésznői: Joan Cusack, Juliette Lewis, Kate Winslet, Laura Dern, Renée Zellweger és Samantha Morton. Elizabeth Taylort és Audrey Hepburnt tartja példaképének.
- Szívesen dolgozna együtt Daniel Day-Lewis-szal, James Franco-val, valamint Sam Rockwell-lel.
- Allergiás a lovakra.
- Egy biciklis balesetet követően tanult meg autót vezetni.
- Russel Crowe tanította meg arra, hogyan értékelje a rugbyt.
- Jelentkezett az A sötét lovagba Rachel Dawes szerepére, amit végül Maggie Gyllenhaal kapott meg.
- Jelentkezett Daisy Buchanan megformálására a The Great Gatsbycímű filmben, ám ezt a szerepet Carey Mulligan happolta el előle.
- A három könyvadaptációs főszerepében a romantikus történetekben művészt és festőt alakított - ezek pedig: Szerelmünk lapjai, Az időutazó felesége, Fogadom.
FILMEK
?Shotgun Love Dolls (2001)
?The Famous Jett Jackson (2001)
?Guilt by Association (2002)
?My Name Is Tanino (2002)
?Perfect Pie (2002)
?Tökös csaj (2002)
?Bajos Csajok (2004)
?Szerelmünk lapjai (2004)
?Ünneprontók ünnepe (2005)
?Éjszakai járat (2005)
?Kőkemény család (2005)
?Házasélet (2007)
?The Lucky Ones (2008)
?A dolgok állása (2009)
?Az időutazó felesége (2009)
?Sherlock Holmes (2009)
?Ébredj velünk (2010)
?Éjfélkor Párizsban (2011)
?Sherlock Holmes: Árnyjáték (2011)
?Fogadom (2012)
?To The Wonder (2012)
?Passion (2012)
?About Time (2013)
?A Most Wanted Man (2013)
SOROZATOK
?A bolygó neve - Föld (2002)
?Slings and Arrows (2003-2005)
Írd le a véleményed erről a sztárról: