Robi hét évesen debütált a Kicsi a Bors című műsorban, de egy ország kedvencévé Kavicsként, az 1987-es A világ legrosszabb gyereke című tévéfilmmel vált. A vagány, vörös hajú, szeplős kissrác rá egy évre leforgatta az Öcsi, a sztárt, majd következtek a kamaszévek, velük pedig a Kölyökidő című ifjúsági tévésorozat - mely a gyerekszereplők öregedésével Kamaszodó kamaszadóra módosult -, olyan társszereplőkkel, mint Dombóváry Kristóf, Szekeres Nóra és Acél Réka.
Robi egy idő után már a műsorkészítésben is részt vett, a Csereszerelem című tévéfilmet például forgatókönyvíróként jegyzi. A nagydumás gyerekszínész sok társával ellentétben a pályán maradt, és sikeres színész, műsorvezető lett. Miután elvégezte a Gór Nagy Mária Színitanodát, Görbe Tükör néven színtársulatot alapított.Évekig szerepelt színpadon, játszott többek között a Játékszínben, a Ruttkai Éva Színházban, a Vidám Színpadon és a Karinthy Színházban is. Szerepelt mesejátékokban - Legendák Mátyás királyról, A kis herceg - és zenés komédiában is, mint a Charlie nénje. Hosszabb-rövidebb életű műsorok után két éve ismét rendszeresen látható képernyőn az m1 Főtér című, országjáró sorozatának műsorvezetőjeként.Robi lelkesedése kisfiú kora óta változatlan, sikerült megőriznie gyermeki nyitottságát is. Saját bevallása szerint nem szereti visszanézni kiskori önmagát, mert szakmai szemmel ma már sok mindent másképp csinálna. A harmincegy éves műsorvezető nem feltétlenül vágyik képernyőre, mivel a háttérmunkát is ugyanúgy élvezi. Robi nős - 2006-ban vezette oltár elé kedvesét -, hobbija a sztepptánc, és nagyon élvezi az országjáró túrákat.
Velvet.hu
Színész, műsorvezető.
1986- A VILÁG LEGROSSZABB GYEREKE főszereplő
1989 - 1997 KÖLYÖKIDŐ sorozat műsorvezető
1998 - 2002 - GNM Tanoda
2004 - Fele királyságom c. vetélkedő műsorvezető
2002 - Görbe Tükör Színi Társulat vezetője
2007 - az MTV FŐTÉR c. sorozatának műsorvezetője
Filmek:
MultiKlikk :(TV-műsor) műsorvezető
Megint! :(tévéfolm, 1996) forgatókönyvíró
Csereszerelem: ( magyar film, 1994) író
Öcsi, a sztár: ( magyar zenés film, 1988) színész
Tűrhető Lajos: ( magyar ifjúsági film, 1988) színész
A világ legrosszabb gyereke :( magyar ifjúsági film, 1987) színész
A jégpályák lovagja :(TV-film) színész
Főtér: műsorvezető, riporter
Kösszép: (magyar tévéjáték) színész
Színházi munkái:
Charley nénje: színész (Centrál Színház)
Család ellen nincs orvosság: színész
Csipkerózsika: színész (Budaörsi Játékszín)
Ha én felnőtt volnék: szereplő (Merlin)
Katonadolog: színész (Fiatalok Színháza a Stefánián)
A kis herceg: színész (Ruttkai Éva Színház)
A kis herceg története: rendező, szereplő (TIT Budapesti Planetárium)
Lassú felmelegedés: színész (Karinthy Színház)
Legendák Mátyás királyról: rendező, színész (TIT Budapesti Planetárium)
Luxemburg grófja: ének (Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza)
Mátyás király a csillagok között: színész (Városmajori Szabadtéri Színpad)
Mindhalálig szex: színész(Centrál Színház)
Szellemidézés: színész (Karinthy Színház)
Szépek és Balekok: táncos (Vörösmarty Színház)
Egy szoknya-egy nadrág: koreográfus (Gózon Gyula Kamaraszínház)
Tanár úr, kérem!: színész (Karinthy Színház)
Vuk: színész (Gózon Gyula Kamaraszínház)
Írd le a véleményed erről a sztárról: