Katherine Heigl


  • Katherine Heigl

Biográfia

Filmográfia

Diszkográfia

Katherine Heigl élete gyerekkorától fogva a színészet körül forog, a legtöbben mégis az utóbbi évek egyik sikersorozatának, A Grace Klinikának köszönhetően ismerik nevét és arcát. Tehetségét komoly drámában is bizonyította, ám kétségtelen, hogy a komikus szerepek állnak neki a legjobban.A bájos színésznő gyermekkorának gondtalanságát egy szörnyű tragédia árnyékolta be. Nyolcéves korában elvesztette bátyját, James-t, aki autóbalesetben halt meg. A család nehezen dolgozta fel a traumát, a tragédia szülei válásában is szerepet játszott

1993-ban Heigl Steven SoderberghA hegyek uratűnt fel. 1994-ben megkapta első főszerepét Gérard Depardieulányaként az Apám a hősben. Az 1995-ös Száguldó erődben Steven Seagallallátható.

1997-ben érettségijét követően édesanyjával Malibubaköltözött. Ezután a , Lovagok háborúja(1997), Vihar(1998), A város kissé bogaras(1998), Chucky menyasszonya(1998) című filmekben szerepelt.

1999-ben Heigl megkapta a Roswellcímű sorozat főszerepét. Ekkoriban több egész estés filmet is forgatott, például a Túl sok nő(2000), Véres Valentin(2001), Szelíd szerelem(2003), A gonosz sosem alszik(2003), A szerelem mindent kibír(2004), Romy és Michele: A kezdetek(2005), A pofátlan(2005).

2005-től Dr. Isobel "Izzie" Stevenset alakította a A Grace klinikacímű sorozatban egészen 2010-ig amikor is távozott a sorozatból arra hivatkozva, hogy több időt szeretne tölteni örökbefogadott kislányával. 2007-ben Emmy-díjatkapott a sorozatban nyújtott alakításáért.

2007-ben Judd Apatowrendező kifejezetten Heigl-t szerette volna a Felkoppintvacímű film női főszerepére, amit ő el is vállalt. Részt vett a Felicitycímű filmsorozat meghallgatásán, de a szerepet végül Keri Russell-nek adták. Az Aliascímű filmsorozat főszerepére és egy másik szerepre is pályázott, de azokat végül másnak adták..1987-ben, kilenc évesen kezdett modellkedni. Dolgozott az Elite modellügynökségnek, 2000-ben a #99 helyezést ért el a Maxim magazin a világ 100 legszexisebb nője listáján.[1]2002-ben a Stuff magazin világ 72. legszexisebb nőjének választotta. Pózolt a 2005. októberi FHM magazin naptár mellékletében. Ez a magazin 2005-ben a világ 55. legszexisebb nőjének választotta, 2006-ban pedig a 19. helyre rangsorolta.

 u2013
1993King of the Hill
King of the Hill
Christina Sebastianu2013
1994Apám, a hős
My Father the Hero
NicoleRoatis Andrea
1995Száguldó erőd
Under Siege 2: Dark Territory
Sarah RybackSzénási Kata
1996Különös kívánság(TV film)
Wish Upon a Star
Alexia Wheaton 
1997Lovagok háborúja
Prince Valiant
Ilene hercegnőHámori Eszter
1997Jégvihar
Stand-ins
Taffy 
1998A város kissé bogaras
Bug Buster
Shannon Griffin 
1998Chucky menyasszonya
Bride of Chucky
JadeNémeth Borbála
1998Vihar(TV film)
The Tempest
Miranda Prosper 
1999-
2002
Roswell(sorozat)
Roswell
Isabel EvansMezei Kitty
2000Túl sok nő
100 Girls
Arlene 
2001Véres Valentin
Valentine
Shelley Fisher 
2001The Twilight Zone (TV film)
The Twilight Zone
Andrea Collinsu2013
2003Szelíd szerelem(TV film)
Love Comes Softly
Marty Claridge 
2003A gonosz sosem alszik(TV film)
Evil Never Dies
EveZsigmond Tamara
2003Descendant
Descendant
Ann Hedgerow
Emily Hedgerow
u2013
2003Atomhajsza
Critical Assembly
Aizy Hayward 
2003Üvöltő szelek(TV film)
Wuthering Heights
Isabel Linton 
2004A szerelem mindent kibír(TV film)
Love`s Enduring Promise
Marty Claridge Davis 
2005-
2010
A Grace klinika(sorozat)
Grey`s Anatomy
Dr. Isobel "Izzie" StevensMezei Kitty
2005Romy és Michele: A kezdetek
Romy and Michele: In the Beginning
Romy WhiteMezei Kitty
2005Side Effects
Side Effects
Karly Hertu2013
2005A pofátlan
The Ringer
Lynn SheridanHaffner Anikó
2006Út a világ végére
Zyzzyx Road
Melissa 
2006Caffeine
Caffeine
Laurau2013
2007Felkoppintva
Knocked Up
Alison ScottKéri Kitty
200827 idegen igen
27 Dresses
Jane NicholsMezei Kitty
2009A csúf igazság
The Ugly Truth
Abby RichterKéri Kitty
2010Bérgyilkosék
Killers
Jen KornfeldtMezei Kitty
2010Ilyen az élet
Life as We Know It
Holly BerensonMezei Kitty
2011Szilveszter éjjel
New Year`s Eve
Laura CarringtonHorváth Lili
2012A szingli fejvadász
One for the Money
Stephanie PlumMezei Kitty

http://katherineheigl.fan-site.hu/kepek

Katherine Heigl képekben


  • Katherine Heigl kép 1

Írd le a véleményed erről a sztárról:

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
Regisztrálj be ingyenesen hogy véleményt írhass a sztárról!

Vélemények Katherine Heigl kapcsán:

Chelydra képe
Hozzászólások: 2692
Hely:

10Chelydraezt a véleményt írta 2015-09-14 01:08-kor:

(1998) "Chucky menyasszonya" című filmben is jól játszott, a sorozatait pedig mindenki ismeri! Terry, köszönöm a feltöltést!



10


Sztár Kereső


Nyerj HBO előfizetést

×