Jeremy Irons


  • Jeremy Irons

Biográfia

Filmográfia

Diszkográfia

Karrierje

Jeremy Irons Cowes-ban született Wight Isle-on, ami egy kicsi sziget Anglia déli partjai mellett. Két éven keresztül tanult aBristol Old Vic Schoolnál, azután csatlakozottBristol Old Vicállandó színtársulatához. 1971-ben elköltözött Londonba és állást szerzett. AWest End Theaterután a tévében is debütált 1980-ban aNijinskycímű tv-produkcióban.

Az1980-as évekelején az Evelyn Waugh által átdolgozott klasszikusan újszerűAz utolsó látogatás(1981) című minisorozatban, főszerepével nemzetközi figyelmet nyert:Golden GlobeésEmmyjelölést kapott. 1981-ben szerepelt először filmben,Meryl Streeppel,A francia hadnagy szeretőjé-ben.1986-banRobert De Nirovalvolt látható,A misszióban (1986), amiért Golden Globe-díjra jelölték a legjobb drámai színész kategóriában.David CronenbergKét test, egy lélekben levő munkájáért (1988) elnyerte aNew York-i Filmkritikusok Egyesületelegjobb színész díját.

Az1990-es évekelején kedvezően alakult a karrierje:A szerencse forgandó(1990) című filmben nyújtott alakításával u2013 melyben partnernőjeGlenn Closevolt u2013 Oscar- és Golden Globe-díjat, valamint számos filmkritikusi díjat magáénak tudhatott. Házasságban él 1978 óta Sinéad Cusack színésznővel, akivel egy filmben is szerepelt (Lápvilágban (1992)). Fiával, Samuel Irons-szal és apósával, Cyril Cusackkel is játszott már együtt aDanny, a világbajnokcímű tévéfilmben (1989). Azóta jobbnál jobb szerepeket vállalt: AVégzetben (1992) fia barátnőjét elcsábító apát játszik, aDie Hardsorozat harmadik részében negatív karakterben is kipróbálhatta magát. 1996-ban, aLopott szépségben (1996), Alex Parrish-t, a leukémiás írót, majd aLolitában (1997) Humpert Humpert-et alakítja, aki vonzódik egy 12 éves lányhoz, Lolitához.A vasálarcosban (1998) Aramis volt, a négy testőr egyike.

Az új évezredben visszatért a tv filmekhez:A hosszúsági fok(2000),Az utolsó hívás(2002),Elizabeth(2005). Ezek közül a legsikeresebb számára azElizabethvolt, amiért megkapta azEmmy-díjatés aGolden Globe-díjat. 2009-benSteve MartinnalésJean Reno-val volt láthatóA rózsaszín párduc 2-ben.

Legutóbbi produkciója a részbenMagyarországonforgatottBorgiákcímű mini-sorozat, melyben az egyik címszereplőt,VI. Sándor pápátalakítja.A második évad forgatása2011.szeptemberébenkezdődöttEtyeken

ABBCShakespeare-sorozatábanIV. Henriketalakítja2012-ben

Magánélet

Az első felesége 1969-ben Julie Hallam volt, a második Sinéad Cusack színésznő (1978), akivel máig boldog házasságban él. Van két gyermeke, Samuel James (1978. szeptember 16.), a másik Maximilian Paul (1985. október 17.). Sorcha Cusack, Niamh Cusack és Catherine Cusack a sógorai.

Érdekességek

  • Az 1984-es "The Real Thing"-ért Tony-díjat nyert.
  • Remekül lovagol és síel. Utál főzni, de szeret kertészkedni és imádja a természet szépségét.
  • 1995. június 1-jén megbírságolták 225 USD-re és három évre felfüggesztették a motorkerékpár-engedélyét, mert motorjával 156km/h-val ment.
  • Kétszer ugyanazzal az első és utolsó névvel játszott karaktereket. Az első a Lolita (Humbert Humbert) a második a (And Now... Ladies and Gentlemen) (Valentin Valentin)
  • 1996-ban a tizenegyedik előadóművész lett, aki megnyerte a Triple Crown-t:Tony-díj(1986),Oscar-díj(1991),Emmy-díj(1996)
  • 2000-ben acannes-i filmfesztiválzsűritagja volt.
  • Van egy pecsétgyűrűje, amibe PDI van belevésve. Ez az apjáé, Paul Dugan Ironsé volt.
  • APortsmouth F.C.angol futballcsapat támogatója

Egyéb díjai


Forrás:http://hu.wikipedia.org/wiki/Jeremy_Irons


Filmjei[szerkesztés]

BemutatóCímSzerepDíj(ai)
2012(Henry IV, 2. rész)Henry IV
2012(Henry IV, 1. rész)Henry IV
2012(The Words)öreg ember
2011Borgiák(TV film)Rodrigo Borgia (VI. Sándor pápa)jelölés:Golden Globe-díj(2012) - Legjobb férfi főszereplő (dráma tévésorozat)
jelölés: Monte-Carlo TV Fesztivál (2011) - Legjobb színész (dráma sorozat)
2011KrízispontJohn Tulddíj:Independent Spirit-díj (2012)- Robert Altman-díj
jelölés: Central Ohioi Filmkritikusok Egyesülete (2012) - Legjobb csapat
jelölés: Gotham-díj (2011) - Legjobb filmes csapat
Phoenixi Filmkritikusok Egyesülete (2011) - Legjobb csapat
2009Georgia O`Keeffe(TV film)Alfred Steiglitzjelölés: Filmszínész Egyesület-díj (2010) - Legjobb férfi főszereplő(televíziós minisorozat/tévéfilm)
jelölés:Golden Globe-díj(2010) -Legjobb férfi főszereplő (televíziós minisorozat vagy tévéfilm)
jelölés: Satellite-díj (2009) - Legjobb férfi alakítás - (televíziós minisorozat/tévéfilm)
2009A rózsaszín párduc 2.Alonzo Avellaneda
2008Appaloosa - A törvényenkívüli városRandall Bragg
2008A mágia színe(TV film)Patrician
2006EragonBrom
2006Inland EmpireKingsley Stewart
2005Elizabeth(TV film)Robert Dudley, Leicester grófjadíj:Golden Globe-díj(2007)-Legjobb férfi mellékszereplő (televíziósorozat, televíziós minisorozat vagy tévéfilm)
díj:Filmszínész Egyesület-díj (2007)- Legjobb férfi mellékszereplő (televíziós minisorozat/tévéfilm)
díj:Emmy-díj(2006)- a legjobb férfi mellékszereplő (televíziós minisorozat/tévéfilm)
2005CasanovaPucci
2005Mennyei királyságTiberias
2004Csodálatos JúliaMichael Gosselynjelölés: Satellite-díj (2005) - Legjobb férfi mellékszereplő - komédia/musical kategória
2004A velencei kalmárAntonio
2002Mindörökké Callas(TV film)Larry Kelly
2002Az utolsó hívás(TV film)F. Scott Fitzgeraldjelölés: Prims-díj (2003) - Legjobb férfi alakítás - televíziós minisorozat/tévéfilm kategória
2002(And Now... Ladies and Gentlemen...)Valentin Valentin
2002Az időgépÜber-Morlock
2001A negyedik angyalJack Elgin
2000Sárkányok háborújaProfion
2000A hosszúsági fok(TV film)Rupert Gould
1998A vasálarcosAramis
1997LolitaHumbert Humbertjelölés:MTV Movie Awards(1998) -Legjobb csók"Dominique Swain"
1997Az utolsó éjszaka HongkongbanJohn
1996Lopott szépségAlexjelölés: Satellite-díj (1997) - Legjobb férfi mellékszereplő - dráma kategória
1995Die Hard - Az élet mindig drágaSimon Gruber
1994Az OroszlánkirályZordonszinkronhangdíj:Annie-díj (1994)- Legjobb animációs hang
jelölés:MTV Movie Awards(1995) -Legjobb negatív szereplő
1993KísértetházEsteban Trueba
1993Pillangó úrfiRené Gallimarddíj:Sant Jordi-díj(1994)-Legjobb külföldi színész- (megosztva aVégzetcímű filmmel)
1992VégzetDr. Stephen Flemingdíj:Sant Jordi-díj(1994)-Legjobb külföldi színész
1992Hollywoodi mesék - Magyar szemmel(TV film)Horváth Ödön
1992LápvilágTom Crickdíj:Sant Jordi-díj(1994)-Legjobb külföldi színész- (megosztva aVégzetcímű filmmel)
1991KafkaFranz Kafka
1991Koldusoperaa fogoly
1990A szerencse forgandóClaus von Bülowdíj:Oscar-díj(1991)-legjobb férfi főszereplő
díj:Golden Globe-díj(1991)-legjobb férfi főszereplő (filmdráma)
díj:David di Donatello-díj(1991)- Legjobb külföldi színész
díj:Bostoni Filmkritikusok Egyesülete-díj (1991)- Legjobb színész
díj:Chicagói Filmkritikusok Egyesülete-díj (1991)- Legjobb színész
díj:Kansas City Filmkritikusok Egyesülete-díj (1991)- Legjobb színész
díj:Nemzeti Filmkritikusok Egyesülete-díj (1991)- Legjobb színész
díj:Los Angelesi Filmkritikusok Egyesülete-díj (1990)- Legjobb színész
díj:New Yorki Filmkritikusok Egyesülete-díj (1990)- Legjobb színész - 2. hely
1989AusztráliaEdouard Pierson
1989Kisvárosi komédiaGuy Jones
1989Danny, a világbajnok(TV film)William Smith
1988Két test, egy lélekBeverly Mantle/ Elliot Mantledíj:Fantasporto (1989)- Legjobb férfi alakítás
díj:Genie-díj (1989)- Legjobb férfi főszereplő
díj:Chicagói Filmkritikusok Egyesülete-díj (1989)- Legjobb színész
díj:Los Angelesi Filmkritikusok Egyesülete-díj (1988)- Legjobb színész - 2. hely
díj:New Yorki Filmkritikusok Egyesülete-díj (1988)- Legjobb színész
jelölés: Amerikai Fantázia és Horrorfilmek Akadémia-díj (1990) - Legjobb színész
1986A misszióGabriel atyajelölés:David di Donatello-díj(1987) - legjobb külföldi színész
jelölés:Golden Globe-díj(1987) -legjobb férfi főszereplő (filmdráma)
1984Vadkacsa(TV film)Harold
1984Swann szerelmeCharles Swann
1983CsalódásJerry
1982A nagy gázsiNowak
1981Az utolsó látogatásCharles Ryderjelölés:Golden Globe-díj(1983) -Legjobb férfi főszereplő (televíziós minisorozat vagy tévéfilm)
jelölés:BAFTA-díj(1982) - Legjobb TV színész
jelölés:Emmy-díj(1982) - alegjobb férfi főszereplő (televíziós minisorozat vagy tévéfilm)
1981A francia hadnagy szeretőjeCharles Henry Smithson/ Mikejelölés:BAFTA-díj(1982) -legjobb férfi mellékszereplő
1980(Nijinsky)Mikhail Fokine
1977(Love for Lydia)(TV film)Alex Sanderson
1974(Notorious Woman)(TV film)Liszt Ferenc
1974(The Pallisers)(TV film)Frank Tegear
Forrás:http://hu.wikipedia.org/wiki/Jeremy_Irons

-

Jeremy Irons képekben


  • Jeremy Irons kép 1
  • Jeremy Irons kép 2
  • Jeremy Irons kép 3
  • Jeremy Irons kép 4
  • Jeremy Irons kép 5
  • Jeremy Irons kép 6
  • Jeremy Irons kép 7
  • Jeremy Irons kép 8
  • Jeremy Irons kép 9
  • Jeremy Irons kép 10
  • Jeremy Irons kép 11

Írd le a véleményed erről a sztárról:

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
Regisztrálj be ingyenesen hogy véleményt írhass a sztárról!

Vélemények Jeremy Irons kapcsán:

Még nem volt vélemény írva erről a sztárról. Legyél az első aki véleményt ír!

Sztár Kereső


Nyerj HBO előfizetést

×