Our World War (2014) : 1. évad

online teljes film magyarul

  • Our World War

A második világháborúról a jobb dokumentáció, a korabeli fejlettebb technológiák által készített korhű felvételek, illetve a történelmi közelség miatti több beszámoló miatt sokkal több sorozat, mozifilm és dokumentumfilm készült már, mint az első világháborúról. Ennek oka még többek között, hogy haditechnikailag, stratégiailag, illetve a megtörtént események súlya okán a második világháború sokkal fajsúlyosabb volt, mint elődje, azonban az Our World War most rácáfol arra, hogy ez ebben a formában korántsem igaz, hiszen bizonyos összecsapásokban sokkal több ember vesztette életét – a legtöbb esetben teljesen feleslegesen –, mint a második világégés legnagyobb harcaiban.
 
Az Our World War érdekessége, hogy az első világháború legelső ütközetét mutatja be olyan aprólékos formában, ahogyan arra korábban még soha nem volt példa. A Monsban lezajlott ütközetben 80 ezer angol és 1 millió német katona csapott össze egymással, és mindmáig a világtörténelem egyik legnagyobb, legvéresebb csatájaként tartjuk számon, amit a sorozat most korabeli elbeszélések alapján dolgoz fel, és a modern technológiáknak köszönhetően (fejkamerák, hőképek és a többi) mutatja be, hogy mit élhettek át az ütközet során a katonák, akik szinte mind tisztában voltak azzal, hogy az értelmetlen halálba rohannak.
 


Nyerj HBO előfizetést

KEDVENCEKHEZ AD:

(A böngésző cookie-k törlésével a listád is törlődik.)

Felhasználói értékelés:

8,6pont /9 szavazatból

  • Rendező(k):

    Bruce Goodison
  • Színészek:

    Gerard Kearns, Ross Armstrong, Theo Barklem-Biggs

Epizód 1
Epizód 2
Epizód 3

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
spro képe
Hozzászólások: 776
Hely: szlovakia

00sproezt a véleményt írta 2015-02-13 00:00-kor:

Kár hogy csak 3. részes,még elnéztem volna.Piszok jol megcsinálták.



00

stamas09 képe
Hozzászólások: 15
Hely: szeged

00stamas09ezt a véleményt írta 2015-01-21 00:00-kor:

Köszi a feltöltést! A németeknek drukkoltam...de nem jött be! :D A film nagyon király!!!



00

bici70 képe
Hozzászólások: 12
Hely: Magyarország

00bici70ezt a véleményt írta 2015-01-14 00:00-kor:

Már láttam fent a 3.részt valahol,de még nem volt magyar felirat.Már alig várom!



00

bono75 képe
Hozzászólások: 30
Hely: Hungary

00bono75ezt a véleményt írta 2015-01-13 00:00-kor:

úgy látszik már nem lesz 3 ik rész sosem :S



00

bici70 képe
Hozzászólások: 12
Hely: Magyarország

00bici70ezt a véleményt írta 2014-12-12 00:00-kor:

Remek film! Mikor lesz 2.rész? Köszönöm a feltöltést!



00


Részletes Kereső




Nyerj HBO előfizetést

×