Odaát (2011) : 7. évad

online teljes film magyarul

  • Odaát

Az Odaát című sorozat rajongói végre fellélegezhetnek, hiszen végre megérkezett kedvenc sorozatuk legújabb évada. A horror-sorozat hetedik szériájában sem kell majd csalódniuk a nézőknek, hiszen a film hozza, a már oly’ jól megszokott magas színvonalat, amit egészen idáig is képviselt. A legújabb részek is tele vannak izgalmas, fordulatos, félelmetes és persze veszélyes eseményekkel, melyeknek köszönhetően rettegéssel teli perceket tölthetünk el az Odaát című sorozat epizódjainak megtekintése közben. Az Odaát című sorozat történetének középpontjában egy testvérpár áll. Dean és Sam elhatározták, hogy felkutatják édesapjukat, akivel végre oly’ hosszú idő után sikerült felvenniük a kapcsolatot. Ekkor azonban a testvérek még csak nem is sejtik, hogy milyen veszélyes kaland vár rájuk. Az apa telefonon küldött üzenete a testvérpár egy kaliforniai kis városba vezeti, ahol igen érdekes dolgok történnek. Rejtélyes halálesetek sorozata tartja ugyanis rettegésben, a kis város lakóit. És ez még nem minden, ugyanis hamarosan a fehér ruhás hölgy helyi legendájával is szembe kerülnek, aki éjjelente a környék útjain vándorol. Ez a fehér ruhás nő igen vonzó, így a gyanútlan férfiakat könnyedén a halálba csábítja vándorlása során. A két testvér tehát egy olyan világba kerül, ahol szembe kell nézniük a végzettükkel és a megmagyarázhatatlan események sorozatával. Egy túlvilági küldetésben lesz részük, amely Coloradóból indul és egészen Nebraskáig tart. Nebraska kietlen tanyavilágában, Wisconsin elszigetelt tavai vannak. Ezen a helyen a természet törvényei nem a megszokott módon működnek. A fenekestül felfordult helyen életre kelnek a rémtörténetekből és babonákból ismert lények, amelyek aztán rettegésben tartják az egész vidéket. Az Odaát című sorozat tehát, cseppet sem nevezhető unalmasnak, így már csak ezért is megéri belevágni az epizódok megtekintésébe!
 

  • Játékidő:

    60 perc
  • Kategoria:
    Dráma, Fantasy
  • IMDB Pont:

    8.7
  • Nézettség:

    208351
  • Beküldve:

    2011-09-28
  • 166
  • IMDB Link

Nyerj HBO előfizetést

KEDVENCEKHEZ AD:

(A böngésző cookie-k törlésével a listád is törlődik.)

Felhasználói értékelés:

9,8pont /161 szavazatból

  • Rendező(k):

    Philip Sgriccia
  • Színészek:

    Jared Padalecki (Sam Winchester)
    Jensen Ackles (Dean Winchester)
    Jeffrey Dean Morgan (John Winchester)

Epizód 1
Epizód 2
Epizód 3
Epizód 4
Epizód 5
Epizód 6
Epizód 7
Epizód 8
Epizód 9
Epizód 10
Epizód 11
Epizód 12
Epizód 13
Epizód 14
Epizód 15
Epizód 16
Epizód 17
Epizód 18
Epizód 19
Epizód 20
Epizód 21
Epizód 22
Epizód 23

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
gaborka27 képe
Hozzászólások: 196
Hely: Magyar

00gaborka27ezt a véleményt írta 2012-01-09 00:00-kor:

Én nem foglalkozom Mega..., eszerint a másik feltöltő elaludt a téliszünetben. Majd biztos küldi ő is a linket ha magáhoztért a szilveszteri kábulatból. :)



00

Meti képe
Hozzászólások: 7
Hely: magyar

00Metiezt a véleményt írta 2012-01-08 00:00-kor:

köszkösz :)



00

Sydonia képe
Hozzászólások: 6
Hely: magyar

00Sydoniaezt a véleményt írta 2012-01-08 00:00-kor:

Köszi szépen Smile,de tudnád ezt MegaVideo-n is? Sajna nálam csak ez működik...Frown



00

fater2005 képe
Hozzászólások: 7
Hely: hungary

00fater2005ezt a véleményt írta 2012-01-08 00:00-kor:

a putlocker nekem virust ir.nem birom nézni



00

Meti képe
Hozzászólások: 7
Hely: magyar

00Metiezt a véleményt írta 2012-01-08 00:00-kor:

esélyes hogy a vírus írtótok nem engedi! nekem sem engedte kapcsoljátok ki utána menni fog :)



00

kopka képe
Hozzászólások: 1
Hely: Ukrajna

00kopkaezt a véleményt írta 2012-01-07 00:00-kor:

nem tennél fel vki a 11. részt????



00

Meti képe
Hozzászólások: 7
Hely: magyar

00Metiezt a véleményt írta 2012-01-07 00:00-kor:

11.részt pls :S



00

gaborka27 képe
Hozzászólások: 196
Hely: Magyar

00gaborka27ezt a véleményt írta 2012-01-07 00:00-kor:

Tess 11. rész



00

Delano képe
Hozzászólások: 12
Hely: Hungary

00Delanoezt a véleményt írta 2012-01-07 00:00-kor:

Köszi szépen:))



00

Warrior88 képe
Hozzászólások: 10
Hely: Magyarország

00Warrior88ezt a véleményt írta 2012-01-07 00:00-kor:

Eszméletlen jó sorozat...csak ajánlani tudom mindenkinek !Laughing
Jöhetne már a 11.rész,lassan elvonási tünetek jelentkeznek nálam XD
Köszi a feltöltéseket! :)



00

kisshuron képe
Hozzászólások: 2
Hely: magyar

00kisshuronezt a véleményt írta 2012-01-06 00:00-kor:

Talán ezt a pár órát még kibírom... ;)



00

WarwickSS képe
Hozzászólások: 2
Hely: budapest

00WarwickSSezt a véleményt írta 2012-01-05 00:00-kor:

ezaaaz már csak 1 napot kell átvészelni :$ :DDD



00

emil122 képe
Hozzászólások: 1
Hely: magyarország

00emil122ezt a véleményt írta 2012-01-03 00:00-kor:

nagyon szórakoztató.... 11.-ik epizód?Laughing



00

kisshuron képe
Hozzászólások: 2
Hely: magyar

00kisshuronezt a véleményt írta 2011-12-28 00:00-kor:

Köszi,hogy feltöltötted,imádom ezt a sorozatot! Remélem a következő részeket is láthatjuk majd...



00

Sydonia képe
Hozzászólások: 6
Hely: magyar

00Sydoniaezt a véleményt írta 2011-12-28 00:00-kor:

SmileEz a kedvenc sorozatom! Minden Új rész feltöltéséért nagyon hálás vagyok!WinkKöszike!



00

erikaa. képe
Hozzászólások: 43
Hely: Magyarország

00erikaa.ezt a véleményt írta 2011-12-16 00:00-kor:

Miért nem indul a 7-8.rész?Több napja próbálom megnézni.



00

easy90 képe
Hozzászólások: 4
Hely: Dunaújváros Hungary

00easy90ezt a véleményt írta 2011-12-16 00:00-kor:

Már van 11. rész vagy még nincs? mer torrenten találtam már de jelszavas mind kb...



00

Axendra képe
Hozzászólások: 12
Hely: Magyarország, Budapest

00Axendraezt a véleményt írta 2011-12-05 00:00-kor:

Ha nem lenne gond kérhetnék egy másik megosztót is? nálam a Putlocker nem müködik:S előre is köszike:)



00

Administrator képe
Hozzászólások: 693
Hely: Hungary

00Administratorezt a véleményt írta 2011-12-04 00:00-kor:

Köszi szépen a 10.rész feltöltését,nagyon jó kis rész volt,várom a következőt!:)



00

Jlian963 képe
Hozzászólások: 37
Hely: Magyar

00Jlian963ezt a véleményt írta 2011-12-04 00:00-kor:

A 11. rész élesz január 6.-án elérhető, az IMDB szerint már kijött a 10. rész most pénteken.



00

bogyoka2 képe
Hozzászólások: 3
Hely: Hungary

00bogyoka2ezt a véleményt írta 2011-11-27 00:00-kor:

következő? valaki könyiiiii:))))



00

Erik3333 képe
Hozzászólások: 1
Hely: hungary

00Erik3333ezt a véleményt írta 2011-11-27 00:00-kor:

7 évad 10 rész január 6. lesz elérhető ez engem is elég rosszul érintett :(



00

bogyoka2 képe
Hozzászólások: 3
Hely: Hungary

00bogyoka2ezt a véleményt írta 2011-11-27 00:00-kor:

jaj neeeeeee:( azért köszi az infót



00

Administrator képe
Hozzászólások: 693
Hely: Hungary

00Administratorezt a véleményt írta 2011-11-27 00:00-kor:

Én is köszönöm az infót, már én is nagyon vártam a következő részt, úgy látszik a csatorna összes soriját elküldi karácsonyi szünetre:(



00

edo1989 képe
Hozzászólások: 1
Hely: slovakia

00edo1989ezt a véleményt írta 2011-11-26 00:00-kor:

Remek a sorozat!!! Csak így tovább!!!



00

ankadog2537 képe
Hozzászólások: 27
Hely: Magyar

00ankadog2537ezt a véleményt írta 2011-11-22 00:00-kor:

A legjobb sorozat ever,köszönet a feltöltésért és a jó feliratozásért:-)!!!!!!



00

Administrator képe
Hozzászólások: 693
Hely: Hungary

00Administratorezt a véleményt írta 2011-11-22 00:00-kor:

Ez egy jó kis rész volt:) az előző rész nekem annyira nem jött be, de ez végre igazi SN rész volt!



00

bogyoka2 képe
Hozzászólások: 3
Hely: Hungary

00bogyoka2ezt a véleményt írta 2011-11-20 00:00-kor:

Imádom ezt a sorozatot....köszönet a feltöltésért



00

leilla27 képe
Hozzászólások: 24
Hely: Magyarország

00leilla27ezt a véleményt írta 2011-11-19 00:00-kor:

Sziasztok köszönöm a feltöltést és a munkátokat,nagyon szeretem a sorozatot,megunhatatlanul jók a részei...



00

DodgeViper képe
Hozzászólások: 35
Hely:

00DodgeViperezt a véleményt írta 2011-11-19 00:00-kor:

A film szerintem egyre jobb,kíváncsi vagyok ,hogyan alakul majd a történet.Kár ,hogy a magyarok csak az első 3 évadot vették meg,mert szerintem a többi is érdekes lenne magyar szinkronnal:) De a felirat is tök jó,szeretnék ezúton gratulálni a felirat készítőinek:) És egyben köszönetet is mondani,nagyon jó munkát végeznek:)



00

unknown user képe
Hozzászólások: 537
Hely: szlovákia

00unknown userezt a véleményt írta 2011-11-19 00:00-kor:

9.rész:a többit feltöltöm.



00

v.juti képe
Hozzászólások: 40
Hely: Magyarország, Budapest

00v.jutiezt a véleményt írta 2011-11-19 00:00-kor:

nagyon köszönöm a feltöltő(k)nek:) imádom ezt a sorozatot!



00

fater2005 képe
Hozzászólások: 7
Hely: hungary

00fater2005ezt a véleményt írta 2011-11-17 00:00-kor:

köszönöm néktek .devla.uuuuuu8.rész.zsiiiir kutya!!!!



00

fater2005 képe
Hozzászólások: 7
Hely: hungary

00fater2005ezt a véleményt írta 2011-11-10 00:00-kor:

köszi a feltöltöknek.fasza gyerekek.odaát a kedvencem



00

gaborka27 képe
Hozzászólások: 196
Hely: Magyar

00gaborka27ezt a véleményt írta 2011-11-05 00:00-kor:

7. rész. Be is van küldve:



00

DodgeViper képe
Hozzászólások: 35
Hely:

00DodgeViperezt a véleményt írta 2011-11-05 00:00-kor:

Szeretnék köszönetet mondani mind a fordítóknak,mind pedig akik a filmhez csatolták a magyar feliratot.Nagyon jó munkát végeztek. Eddig még nem csalódtam az Odaát fordítóiban!!!!!Szépen ,változatosan fordítják,igazán magyarosra sikerült eddig minden rész fordítása. Azt én is nehezményezem a magyar kereskedelmi tévék részéről,hogy csak az első 3 évadot vették meg,mert mint már előttem írták,tényleg veri a legtöbb sorozatot.Még mindig tudnak újat vinni a történetbe. Imádom,egyszerűen a legelső résztől kezdve.Smile



00

huehar képe
Hozzászólások: 63
Hely: magyar

00hueharezt a véleményt írta 2011-10-31 00:00-kor:

Érdekes, nekem meg pont a putlocker a leggyorsabb. :-)



00

Administrator képe
Hozzászólások: 693
Hely: Hungary

00Administratorezt a véleményt írta 2011-10-30 00:00-kor:

nekem jó a putlocker, nagyon klassz a 6.rész,kiváncsi vagyok nagyon mi lesz a 7.-ben?



00

crizby képe
Hozzászólások: 8
Hely:

00crizbyezt a véleményt írta 2011-10-29 00:00-kor:

putlocker nekem nagyon lassu...
megavideón nincs fent esetleg?:D



00

gaborka27 képe
Hozzászólások: 196
Hely: Magyar

00gaborka27ezt a véleményt írta 2011-10-29 00:00-kor:

6.rész



00

unknown user képe
Hozzászólások: 537
Hely: szlovákia

00unknown userezt a véleményt írta 2011-10-22 00:00-kor:

5 rész:



00

Simon Arnold képe
Hozzászólások: 1
Hely:

00Simon Arnoldezt a véleményt írta 2011-10-20 00:00-kor:

Hogy birom megnezni a 4.reszt???Smile



00

nata20110727 képe
Hozzászólások: 92
Hely: Magyar

00nata20110727ezt a véleményt írta 2011-10-17 00:00-kor:

methodman nincs, mert a magyarok csak az első 3 évadot vették meg



00

unknown user képe
Hozzászólások: 537
Hely: szlovákia

00unknown userezt a véleményt írta 2011-10-17 00:00-kor:

még csak pár részt adtak ki angolul. csak négy rész van feliratozva. szóval a szinkron pár hónap. vagy jövőre:)



00

Administrator képe
Hozzászólások: 693
Hely: Hungary

00Administratorezt a véleményt írta 2011-10-17 00:00-kor:

Nagyon jó sorozat,imádom! És a felirat is nagyon jó minőségű, köszi a feltöltéseket, nagyon várom mindig az új részeket:)



00

szandrax képe
Hozzászólások: 17
Hely: magyarország

00szandraxezt a véleményt írta 2011-10-17 00:00-kor:

forewer szupernatural! <3



00

nata20110727 képe
Hozzászólások: 92
Hely: Magyar

00nata20110727ezt a véleményt írta 2011-10-16 00:00-kor:

Megán nincs fent a 4. rész? :`(



00

methodman képe
Hozzászólások: 5
Hely: hungary

00methodmanezt a véleményt írta 2011-10-15 00:00-kor:

MÉRT NEM SZINKRONOS AZ ÖSZES RÉSZ ÁÁÁÁ EZ NEM LEHET IGAZ KUVA JÓ SOROZAT VERI AZ ÖSZESET ÉS CSAK AZ ELSÖ 3 ÉVAD SZINKRONOS :( NINCS OJAN OLDAL AHOL FENT VAN SZINKRONOSAN PLS VÁLSZT ELÖRE IS KÖCCE:)



00

DodgeViper képe
Hozzászólások: 35
Hely:

00DodgeViperezt a véleményt írta 2011-10-08 00:00-kor:

Évadról évadra egyre jobb a sorozat:)Remélem nem áll meg a 7.évadnálCool



00

garykata képe
Hozzászólások: 208
Hely: Magyar

00garykataezt a véleményt írta 2011-10-07 00:00-kor:

Szerintem nagyon jó sorozat..várom a következőket! :)



00


Részletes Kereső




Nyerj HBO előfizetést

×