Odaát (2010) : 6. évad

online teljes film magyarul

  • Odaát

A felmelegített káposzta esete. Na jó, azért nem kell ennyire szigorúnak lenni! Egy teljesen kerek lezárást követően újjáéled a sztori, új „apukát” kap. Az évadnyitó után felvont szemöldökkel el lehet tűnődni azon, vajon ez lesz az egész sorozat sorsa? Most ki lesz nyírva az eddig felépített, öt évadon át jól vitt sztori? Az évad eleji összefoglaló és AC/DC elmaradt, ami nem kis vérengző hajlamot hozott elő a rajongókból, viszont azért annyira nem kell elkeseredni, az évad nem lesz olyan szörnyű, mint a nyitó epizód.  Sera Gamble, Eric Kripke székében úgy döntött, visszahozza a szokásos megoldásokat, egy rész, egy szörny, de legalább valami olyan újítást eszközölhetett volna, amitől a rajongók nem vérben forgó szemmel ülnek majd a monitor előtt. Sajnos a nem tetszetős újítások mellett sokszor támadhat az az érzésünk, hogy csak ismételgeti önmagát a sorozat. Behoznak egy új szálat is, egy másik vadász családot, de valamiért ez nem teljesen kerek. A karakterek nem tökéletesek, némelyik inkább irritáló, ezzel pedig az egész lényeg, az eddigi hangulat változik meg. Nem mintha baj lenne újat vinni valamibe, de amit a világszerte tömegek imádnak, azt a sarkánál fogva kifordítani nem szerencsés. No de ez van, ezt kell szeretni!
A történet a szokásos, a fiúk apjukat keresik, hogy sikerüljön megtalálni az anyjuk haláláért felelős sötét erőt. Az előző öt évadban sokminden történt ez ügyben, jártunk a pokolban, kiszabadultunk onnan stb. stb. Jelenleg úgy áll a dolog, hogy Dean még mindig vadászik, Sam viszont megelégelte, és normális életet kezdett el élni. Természetesen, ha ez így maradna, nem lenne 6. évad. Sam is bele lesz rángatva a különböző gonoszok elleni küzdelembe. Dean addig kunyerál testvérének, míg az elindul vele egy újabb nyom után, amit apjuk hagyott hátra. Újabb szörnyek, démonok, sötétség, némelyik a régiek szerelemgyereke, mert hát annyi külön szörnyet nem lehet kitalálni, ahány résszel megörvendeztetik a nézőt. Az évad végére számos új dologra derül fény és némi fejlődést is fel lehet fedezni a karakterekben. Hát, érdekes lesz, ne vegye el a kedvünket a silány kezdés!
 


Nyerj HBO előfizetést

KEDVENCEKHEZ AD:

(A böngésző cookie-k törlésével a listád is törlődik.)

Felhasználói értékelés:

9,7pont /118 szavazatból

  • Rendező(k):

    Philip Sgriccia
  • Színészek:

    Jared Padalecki
    Jensen Ackles
    Jim Beaver
    Jeffrey Dean Morgan
    Genevieve Cortese
    Kurt Fuller

Epizód 1
Epizód 2
Epizód 3
Epizód 4
Epizód 5
Epizód 6
Epizód 7
Epizód 8
Epizód 9
Epizód 10
Epizód 11
Epizód 12
Epizód 13
Epizód 14
Epizód 15
Epizód 16
Epizód 17
Epizód 18
Epizód 19
Epizód 20
Epizód 21
Epizód 22

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

00az a bajezt a véleményt írta 2014-09-17 00:00-kor:

Magyar premier - RTL Klub: okt. 2 Odaát (Supernatural) 6. évad - Jönnek a szinkronizált részek!



00

voj1 képe
Hozzászólások: 1
Hely: Magyarország

00voj1ezt a véleményt írta 2014-05-10 00:00-kor:

Hova lettek a linkek? Légyszi tegyétek vissza



00

Engie képe
Hozzászólások: 2
Hely: Magyarország

00Engieezt a véleményt írta 2013-01-30 00:00-kor:

A másodi részből csak 3 perc van feltöltve indavideon vagy mi a szösz?



00

Anett Salvatore képe
Hozzászólások: 2
Hely: Ukrajna,Karpátalja,Nagymuzsaly

10Anett Salvatoreezt a véleményt írta 2013-09-06 00:00-kor:

én végig néztem az egész másodikrész indavideón 

10

jose0905 képe
Hozzászólások: 1
Hely: Hungary

00jose0905ezt a véleményt írta 2012-11-14 00:00-kor:

Hová tüntek a részek????
valaki pakolja már fel légyszi!!!!!! megint
légyszi



00

gyurakzoltan képe
Hozzászólások: 5
Hely:

00gyurakzoltanezt a véleményt írta 2012-11-01 00:00-kor:

5-6ik részt nem tudom megnezni kiirja allandoan h nincs meg a stream file... Putlocker? hol van Putlockerers link?? :(:) 2 részt átugorba fogalmam nem lesz mi tortént :`(



00

Nauszikaa87 képe
Hozzászólások: 11
Hely: Magyar

00Nauszikaa87ezt a véleményt írta 2012-07-09 00:00-kor:

Sajnos nem megy a putlockerrel sem. Amúgy köszönöm a feltöltést....



00

Anett Salvatore képe
Hozzászólások: 2
Hely: Ukrajna,Karpátalja,Nagymuzsaly

00Anett Salvatoreezt a véleményt írta 2013-09-06 00:00-kor:

robáld meg inda videón nekem az bevált  

00

Belgravia képe
Hozzászólások: 2
Hely: Magyarország

00Belgraviaezt a véleményt írta 2012-05-29 00:00-kor:

Magasan a kedvenc sorozatom, 10/10. Köszönöm, hogy lehetővé tettétek az online nézését is! :))



00

Csuporka82 képe
Hozzászólások: 85
Hely: Magyar

00Csuporka82ezt a véleményt írta 2012-05-05 00:00-kor:

Köszi a putlockert.Smile



00

Lizyy képe
Hozzászólások: 3
Hely:

00Lizyyezt a véleményt írta 2012-04-03 00:00-kor:

Vagy legalább az utolsó 2 epizódhoz, a 21. és a 22. részhez. :)



00

Lizyy képe
Hozzászólások: 3
Hely:

00Lizyyezt a véleményt írta 2012-03-29 00:00-kor:

Helló, nekem sem engedi megnézni a zixshare, pedig ott regisztrálva is vagyok, de még csak be sem tölti. Fel tudnátok tölteni más linkeket a 6. évadhoz? Előre is megköszönném :))XoXo



00

hnicy képe
Hozzászólások: 2
Hely: Magyarország

00hnicyezt a véleményt írta 2012-03-12 00:00-kor:

velem is volt, amit mariannan1 leírt..tegnap megnéztem 2 részt, de ma meg már nem engedte..kb 5 percet engedett nézni, aztán ennyi...de megvárom míg teljesen betölt, és megpróbálom internetkapcsolat nélkül megnézni...hátha úgy nem hozza be ezt a hülye regisztrációs marhaságot...



00

mariannan1 képe
Hozzászólások: 27
Hely: Szlovákia

00mariannan1ezt a véleményt írta 2012-02-23 00:00-kor:

Hát igen, valamiért nem megy a zixshare... kiírja hogy lejárt a napi limitem (ami eddig nem is volt), pedig még egy részt se néztem meg ma.... nem tudom mi lett vele, de jó lenne ha fel lehetne rakni más megosztón! :) köszi



00

Pocahontas87 képe
Hozzászólások: 163
Hely: Magyarország

00Pocahontas87ezt a véleményt írta 2012-02-22 00:00-kor:

Sziasztok! Nem tudnátok felrakni a 6.évad részeit mocshare-ba, mert nem jó a zixshare! Nem indul el nagy feketeséget hoz be!



00

klaudi95 képe
Hozzászólások: 2
Hely:

00klaudi95ezt a véleményt írta 2012-02-17 00:00-kor:

köszönöm :)



00

klaudi95 képe
Hozzászólások: 2
Hely:

00klaudi95ezt a véleményt írta 2012-02-13 00:00-kor:

valaki nem tudná felrakni a 6. évadot? ://



00

ciccuka képe
Hozzászólások: 6
Hely: Magyarország (Hungary)

00ciccukaezt a véleményt írta 2012-02-05 00:00-kor:

Sziasztok!
Ehhez az évadhoz nincsennek meg a részek valamelyik még működő oldalon? Rákészültem az évadra, erre látom, hogy az összes rész törlődött! :(



00

zolika48 képe
Hozzászólások: 5
Hely: magyar

00zolika48ezt a véleményt írta 2011-12-26 00:00-kor:

tvben majdnem esélytelen végignézni az évadokat. itt van rá lehetőség mindenkinek ajánlom a cacaoweb et amit letöltésre kínál és korlátlanul nézhetitek. nem csak 72 percet 1 nap.



00

Kattá képe
Hozzászólások: 24
Hely: Magyarország

00Kattáezt a véleményt írta 2011-09-24 00:00-kor:

I <3 Supernatural!!! a 7. évad mikor lesz fent, valaki tudja???



00

metalos képe
Hozzászólások: 3
Hely: erdély

00metalosezt a véleményt írta 2011-07-28 00:00-kor:

Imádom ezt a sorozatot. :D De hol van a 13. rész? o.O



00

Dianthia képe
Hozzászólások: 14
Hely: Hungary, Budapest

00Dianthiaezt a véleményt írta 2011-06-04 00:00-kor:

Ez a kedvenc sorozatom, szerintem nagyon eltalálták!Smile



00


Részletes Kereső




Nyerj HBO előfizetést

×