Dr. Csont (2014) : 10. évad

online teljes film magyarul

  • Dr. Csont

Végre megérkezett az oly’ sokak által kedvelt sorozat, a Dr- Csont című film tízedik évada. A legújabb részek, hasonlóan az előzőekhez roppant lebilincselőek és egyben rendkívül elgondolkodtatóak és humorosak lesznek. Az oszladozó hullák látványa okozta kellemetlenségeket ugyanis, továbbra is némi humorral igyekeznek ellensúlyozni az alkotók, ami valljuk be, igen jól sikerül. A sorozat sikerét bizonyítja az is, hogy immáron kilenc szérián van túl a produkció, és még mindig nem csökken a film népszerűsége és nézettsége. A rajongók izgatottan várják az újabb és újabb történeteket, amelyek sok izgalmat és persze veszélyt tartogatnak a szereplők számára. A Dr. Csont tehát egy olyan sorozat, amely ez idáig teljességgel megunhatatlannak látszik. A főszereplő karaktere egyébként a valóságban is létezik. Ő nem más, mint Dr. Katy Reichs, aki a való életben is bűnügyi antropológusként tevékenykedik. Dr. Reichs szaktudását természetesen a film elkészítése közben is hasznosította a producer, Hart Hanson. Hanson volt az, aki a leginkább sürgette a sorozat létrejöttét, hiszen érezte, hogy Dr. Reichs munkássága hosszú időn át a képernyőhöz bilincseli majd a nézőket. Dr. Reichs ugyanis, több könyvet is írt már, és ezeknek a könyveknek is igen nagy sikere volt az olvasók körében. Erre figyelt fel a FOX is, ami után már szinte egyértelmű volt, hogy a sorozatnak is meg kell születnie. Dr. Reichs tehát, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a sorozat eseményei, valamint a szereplők által alakított karakterek teljes mértékben hitelesek és élethűek lehessenek. A Dr. Csont című film eme izgalmas események, valamint a karakterek szerethetősége miatt vált valószínűleg ennyire közkedveltté, szerte a világon. Ezért is előzte meg oly’ nagy várakozás a tízedik évad epizódjait, amelyek végre nálunk is elérhetővé váltak.
 

  • Játékidő:

    40 perc
  • Kategoria:
    Dráma, Krimi
  • IMDB Pont:

    8.1
  • Nézettség:

    76353
  • Beküldve:

    2014-09-28
  • 5
  • IMDB Link

Nyerj HBO előfizetést

KEDVENCEKHEZ AD:

(A böngésző cookie-k törlésével a listád is törlődik.)

Felhasználói értékelés:

9,4pont /24 szavazatból

  • Rendező(k):

    Hart Hanson
  • Színészek:

    Emily Deschanel
    David Boreanaz
    Michaela Conlin
    T. J. Thyne
    Eric Millegan

Epizód 1
Epizód 2
Epizód 3
Epizód 4
Epizód 5
Epizód 6
Epizód 7
Epizód 8
Epizód 9
Epizód 10
Epizód 11
Epizód 12
Epizód 13
Epizód 14
Epizód 15
Epizód 16
Epizód 17
Epizód 18
Epizód 19
Epizód 20
Epizód 21
Epizód 22

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
szabi1979 képe
Hozzászólások: 2099
Hely: Erdőkertes, Magyarország

00szabi1979ezt a véleményt írta 2016-05-15 19:18-kor:

Kérlek titeket, ne küldjetek több adatlapot. Már fent van minden évad. Köszönöm. 
Légyszives csak linkeket küdjetek.



00

Veroci85 képe
Hozzászólások: 2
Hely: Újszász

00Veroci85ezt a véleményt írta 2016-01-25 10:00-kor:

Szinkron a 8. résztől kezdve mikorra várható??



00

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

00az a bajezt a véleményt írta 2015-11-09 10:22-kor:

Mai magyar premier: Dr. Csont 10. évad



00

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

00az a bajezt a véleményt írta 2015-05-08 22:20-kor:

Bones 11. évad berendelve.



00

enimama képe
Hozzászólások: 7
Hely: magyar

00enimamaezt a véleményt írta 2014-11-21 00:00-kor:

sziasztok. A 6. rész nincs véletlenul meg valakinek? Ugy hiányzik. :)



00


Részletes Kereső




Nyerj HBO előfizetést

×