The Bunnyman Massacre (2014)

online teljes film magyarul

  • The Bunnyman Massacre

A morbid nyúljelmezes fickó másodjára kezdi el darabolni a redneck világ közepébe barangoló turistákat és kalandvágyókat, akiknek azonban sejtésük sincs arról, mekkora borzalmak várják őket. Az igazán kedvelhető bevezető képsorok után a jelenben találjuk magunkat, ahol is egy brutális mészárlással kezdődik Bunnyman második vérkorszaka: előbb gyerekeket farag szét, majd pár hancúrozó fiatalt kaszabol szét a sátrában. Az immár koszos ruhában ténykedő pszichopata első tíz perce kevés slasherhez fogható módon pörög, sajnos ez a lendület gyorsan alábbhagy és megjelenik a színen a sokkal kevésbé érdekes Joe, aki a torz lelkű láncfűrészes társa és közösen gyűjtik be a jobbára csak csajokból álló túrázó csoportokat (nem igazán értem, hogy lehet, hogy szinte kizárólag nők járnak arrafelé..). Közben több alkalommal bebizonyosodik, hogy az értelmi szerző a dohányrágó Joe, aki mentálisan is hatalmában tartja kissé ügyefogyott “barátunkat”. Közben pedig lányok jönnek és mennek (vagyis halnak), és a körforgás monotonitását hasonlóan monoton képsorokkal akarják megbontani, illetve különböző halálnemekkel.

  • Játékidő:

    90 perc
  • Kategoria:
    Horror
  • IMDB Pont:

    4.3
  • Nézettség:

    19667
  • Beküldve:

    2016-04-05
  • 4
  • IMDB Link

Nyerj HBO előfizetést

KEDVENCEKHEZ AD:

(A böngésző cookie-k törlésével a listád is törlődik.)

Felhasználói értékelés:

4,0pont /2 szavazatból

  • Rendező(k):

    Carl Lindbergh
  • Színészek:

    David Scott
    Joshua Lang
    Julianne Dowler
    Jennifer June Ross
    Heather Daley
    Marshal Hilton
    Stefanie Estes
    Sarah Newswanger
    Jamie Bernadette
    Kate Bowen
    Maria Olsen
    Patrick Lazzara
    Dalia Elliott
    Lindsey Leino
    Jessica Nicole Webb

✨Fedezz fel csodálatos ajánlatokat a Saját áruházban a Temu alkalmazásban: https://app.temu.com/m/nq2hgoz4hid 🎁 Ne maradj le a rád váró 35 000 Ft különleges kuponcsomagról. 🌟 Tele csúcsminőségű termékekkel verhetetlen áron. Kattints ide: https://temu.to/k/el7nt71000k most, hogy felfedezd, vásárolj és spórolj! 🛍️✨

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
DINDA2012 képe
Hozzászólások: 9
Hely: Esztergom

00DINDA2012ezt a véleményt írta 2016-12-07 15:52-kor:

Nem magyar !!!! 



00

szabi1979 képe
Hozzászólások: 2099
Hely: Erdőkertes, Magyarország

00szabi1979ezt a véleményt írta 2016-12-07 16:06-kor:

Szia:) Van rajta felirat. "Feliratos" A feltöltő biztos véletlenül (nem akarattal) állította be a magyart. Velem is nem 1x fordult már elő hogy hibás adatlapot küldtem be. 

00

Sharak képe
Hozzászólások: 81
Hely: LA, DE

10Sharakezt a véleményt írta 2016-11-20 14:14-kor:

Nagyon jó kis horror! Érdemes megnézni. Utána néztem és tényleg van valami ilyen nyúlember-mészárlásos legenda (?) :D
Szóval a célközönség a másik földrészen van, de fain lett.
9/10



10

csajszibarack22 képe
Hozzászólások: 13
Hely:

01csajszibarack22ezt a véleményt írta 2016-04-10 00:34-kor:

komoly cime van Bunnyman:DD



01


Részletes Kereső




Nyerj HBO előfizetést

×