Látogatók-Lidércnyomás (1988)

online teljes film magyarul

  • Látogatók-Lidércnyomás


Idézet:
"Meglehetősen ritkán fordul elő, szerencsére. Mert bizony elég ijesztő amikor az addig nyugodt környezetben, többnyire családi otthonban, egyszer csak különös dolgok történnek. Leesik a kép a falról, vagy elfordul, akkor is, ha alaposan odakötözték a kampóhoz. Aztán magától kialszik a lámpa, vagy éppen ellenkezőleg, akkor is meggyullad, ha senki nem nyúl a kapcsolóhoz, sőt, a kapcsoló is úgy áll, mintha el lenne oltva. Az asztal fiókjai kicsúsznak helyükről, s ha a fiókokban dobozok vannak, azok tartalma szétszóródik a padlón.
Aki ilyenkor a lakásban tartózkodik, áramütést érez. Olykor néhány nagyon nehéz tárgy - a zsúfolt szekrény, de akár több mázsás páncélszekrény is - elmozdul a helyéről. Az edények kiszóródnak a szekrényből, több közülük apróra törik. Más tárgyak csak földre esnek... Ez a poltergeist-jelenség. "

Az Eriksson család beköltözik egy régi házba és elkezdik felújítani, ahogy azt ilyenkor szokás. Egy kis idő múltán furcsa jelenségek mutatkoznak. Úgy tűnik, hogy nem csak ők lakják a házat. Saját megnyugtatásukra felvisznek a padlásra valami szellemirtó gépet, ami el is fog egy szellemet. A családnak el kell hagynia a házat, mert az életükbe is kerülhet, ha továbbra is ott maradnak...


Nyerj HBO előfizetést

KEDVENCEKHEZ AD:

(A böngésző cookie-k törlésével a listád is törlődik.)

Felhasználói értékelés:

5,8pont /4 szavazatból

  • Rendező(k):

    Jack Ersgard
  • Színészek:

    Kjell Bergqvist
    Lena Endre
    Johannes Brost
    Joanna Berglund
    Jonas Olsson
    Patrik Ersgård
    Bernt Lundquist
    Lena Lindblom
    P.G. Hylén
    Mats Lundberg
    Leif Grönvall

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
martynX képe
Hozzászólások: 108
Hely: budapest

10martynXezt a véleményt írta 2015-11-16 16:55-kor:

Pfűű . Ez nem volt egyszerű eset ! Találtam egy svéd feliratot , gondolom az esélyegyenlőség nevében , azt a guglival lefordittatam angolra (magyarra igen pocsék lett) és abból kiegészitettem a hiányzó részeket . 
Most már teljes a felirat :)
martynX



10

Rainbowheart1.0 képe
Hozzászólások: 1599
Hely:

00Rainbowheart1.0ezt a véleményt írta 2015-11-18 21:04-kor:

Köszi :))) Meg lesem majd a filmet.))))))))))))))

00

martynX képe
Hozzászólások: 108
Hely: budapest

00martynXezt a véleményt írta 2015-11-16 12:13-kor:

Most vettem észre , a feltőltések ellenőrzésekor , hogy sajnos két helyen is kimarad a felirat (nem az én munkám) kb összesen 2,30 mp idejére . Utána néztem , az angol is hiányos pont ezeken a helyeken . Ugytűnik a forditó az angol után ment , és svédül nem tud ...Ha sikerül teljes feliratot találni , pótlom . 
martynX



00


Részletes Kereső




Nyerj HBO előfizetést

×