Gesztenye, a honalapító (1978)

online teljes film magyarul

  • Gesztenye, a honalapító

Vakarcs a legapróbb az egész nyúltanyán, de titokzatos képesség szorult beléje: tévedhetetlenül megérzi a jövőt. Íme, most is rátör a látnokok emésztő nyugtalansága, tudja, hogy a tanyát végveszély fenyegeti. De ki hallgat a prófétára a maga hazájában? Mindössze tucatnyi társa kerekedik föl vele együtt a nyúltermészettel igazán ellenkező vándorútra, hogy száz veszéllyel dacolva új lakóhelyet találjanak. És amikor itt már biztonságban érezhetnék magukat, csak akkor törnek rájuk a még nagyobb veszedelmek, akkor várnak rájuk a még nyaktörőbb kalandok. Aki Gesztenye, Vakarcs, Bósás és a többi hős tapsifüles történetét végigizgulta, kétszer is meggondolja majd, hogy nyúlszívűnek nevezze a gyáva embert. - Richard Adams világsikert aratott - negyven nyelven, több mint tízmillió példányban megjelent - állatregénye úgy teszi a történetet emberközelivé, és úgy bont ki fontos emberi tulajdonságokat, hogy közben apró hősei hiteles állatok maradnak, nálunk is meghittebb értői és érzői a természetnek. És ha a szerző emberi szót ad a szájukba, csak arra figyelmeztet minket, hogy minden élő a testvérünk, ám egyedül mi, emberek menthetjük meg a végpusztulásól a természetet.

Magyar felirat: CNA - pasqual dorje


Nyerj HBO előfizetést

KEDVENCEKHEZ AD:

(A böngésző cookie-k törlésével a listád is törlődik.)

Felhasználói értékelés:

7,3pont /4 szavazatból

  • Rendező(k):

    Martin Rosen
  • Színészek:

    John Hurt
    Richard Briers
    Michael Graham Cox
    John Bennett
    Ralph Richardson
    Simon Cadell
    Terence Rigby
    Roy Kinnear
    Richard O'Callaghan
    Denholm Elliott
    Lynn Farleigh
    Mary Maddox
    Zero Mostel
    Harry Andrews
    Hannah Gordon

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.

Részletes Kereső




Nyerj HBO előfizetést

×