Erőltetett menet (1989)

online teljes film magyarul

  • Erőltetett menet

Gyakran dolgozzák fel a filmesek egy-egy nevesebb író és költő életét vagy életének egy szakaszát. Jellemző ez a magyar filmesekre is, akik nem kisebb alakokról készítettek játékfilmet, mint Kosztolányi, Karinthy, Rejtő vagy Mándy. E filmek egy kis odafigyeléssel egészen könnyen elérhetőek a mindennapi ember számára. Azonban szép számmal akadnak mellőzött alkotók is - közéjük tartózik Radnóti Miklós is. Alapos kutatás után is csupán egy vele foglalkozó magyar filmről szereztem tudomást. E filmről, mely a Holdfogyatkozás címet viseli, egy Radnóti - Babits emlékműsor kapcsán tesz említést a Filmvilág 1985-ös januári száma. A film maga elérhetetlen.

Mindennek tükrében érdekes, hogy pont egy amerikai alkotás, az Erőltetett menet az, ami Radnótival foglalkozik, méghozzá egészen színvonalas módon. Az 1989-ben forgatott film története folyamán megismerkedhetünk a magyar származású Bobbal, aki több évnyi sorozatszínészkedés után valami nagyobb munkára vágyik. E komolyabb falat számára Radnóti eljátszása egy magyar filmben. Azonban nem csak művészi ambíciók hajtják, hanem személyes kérdések is, hiszen édesapja nem hajlandó mesélni családjuk múltjáról, Bob édesanyjáról és a háborúról.


Nyerj HBO előfizetést

KEDVENCEKHEZ AD:

(A böngésző cookie-k törlésével a listád is törlődik.)

Felhasználói értékelés:

7,3pont /4 szavazatból

  • Rendező(k):

    Rick King
  • Színészek:

    Chris Sarandon
    Renée Soutendijk
    Josef Sommer
    John Seitz
    Zsuzsa Bánki
    Rosalind Cash
    Larry Golden
    Alan Goodson
    Michael Higgins
    Hans Jakob
    Paul Jerricho
    Viveca Lindfors
    László Rajk
    Bill Raymond
    John Snyder

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.

Részletes Kereső




Nyerj HBO előfizetést

×