Emlékek őrzői (2015)

online teljes film magyarul

  •  Emlékek őrzői

Anne Guegen több, mint egy középiskolai történelemtanár: őt valóban érdeklik a gyerekek és szenvedélyesen szívén viseli a különböző vallási és felekezetű diákjainak a sorsát, akiket empatikus képességeire hagyatkozva nem csak tanítani, hanem az életre nevelni is igyekszik. Annak ellenére, hogy hosszú évek munkájával szerzett szakmai tapasztalatokkal rendelkezik, az idei osztálya még számára is különösen komoly kihívást jelent.
Az osztály érdektelensége a tananyag iránt, tiszteletlenségük tanáraik és egymás iránt, arra készteti a tanárnőt, hogy szinte megoldhatatlan feladat elé állítsa a gyerekeket. Benevezi őket egy középiskolai versenyre, amelynek témája: Gyerekek és tinédzserek a náci koncentrációs táborokban. Anne minden akaraterejét és kreativitását beveti, hogy a dolgozat megírásán keresztül felébressze a gyerekek érdeklődését és tenni akarását, hogy felfedezzék magukban a gondolkodni képes, mindenre nyitott fiatalt. Ahogy közeleg a dolgozat leadásának határideje a gyerekek elkezdenek hinni magukban, kinyílnak egymás felé, elmosódnak a vallási és etnikai korlátok közöttük és, noha mindez hétköznapi problémáikra nem feltétlenül hoz megoldást, de megtanulnak együtt dolgozni a közös sikerért és az élethez való hozzáállásuk is alapjaiban változik meg. A film valós eseményeket dolgoz fel.

  • Játékidő:

    105 perc
  • Kategoria:
    Dráma
  • IMDB Pont:

    7.0
  • Nézettség:

    21164
  • Beküldve:

    2016-11-11
  • 1
  • IMDB Link

Nyerj HBO előfizetést

KEDVENCEKHEZ AD:

(A böngésző cookie-k törlésével a listád is törlődik.)

Felhasználói értékelés:

8,6pont /9 szavazatból

  • Rendező(k):

    n/A
  • Színészek:

    Ariane Ascaride
    Ahmed Dramé
    Noémie Merlant
    Geneviève Mnich
    Stéphane Bak
    Wendy Nieto
    Aïmen Derriachi
    Mohamed Seddiki
    Naomi Amarger
    Alicia Dadoun
    Adrien Hurdubae
    Raky Sall
    Amine Lansari
    Koro Dramé
    Xavier Maly

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
trombin képe
Hozzászólások: 10
Hely: Cegléd

00trombinezt a véleményt írta 2016-11-16 17:51-kor:

nagyon jó film,ajánlom 10/10



00


Részletes Kereső




Nyerj HBO előfizetést

×