Az Eichmann Show (2015)

online teljes film magyarul

  • Az Eichmann Show


1960-ban az Argentínában bujkáló egykori SS alezredest, a második
világháborúban a zsidóság szisztematikus megsemmisítését célzó Végső
megoldás egyik legfontosabb végrehajtójaként milliókat halálba küldő -
többek között a vidéki magyar zsidóság deportálását irányító - Adolf
Eichmannt az izraeli titkosszolgálat ügynökei elfogják és titokban
Jeruzsálembe szállítják, ahol 1961-ben bíróság elé állítják emberiség
elleni bűntettekért.
Az amerikai televíziós producer, Milton Fruhtman (Martin Freeman)
filmet akar készíteni a tárgyalássorozatról, mert szilárdan hiszi,
hogy a minden eddiginél nagyobb nyilvánosságot kapó per kapcsán a
világnak meg kell ismernie a holokauszt borzalmait, hogy soha többé ne
éledhessen újjá a nácizmus eszméje. Tervéhez csatlakozik a baloldali
nézetei miatt Amerikában tiltólistára helyezett rendező, Leo Hurwitz
(Anthony LaPaglia) is, és halálos fenyegetések és számtalan akadály
ellenére nekilátnak a közvetítés megszervezésének. Munkájuknak
köszönhetően Eichmann-per eseményeiről napi rendszerességgel
szerkesztett műsor végül több mint három tucat országban került
sugárzásra, ez lett minden idők első globálisan bemutatott televíziós
közvetítéssorozata, amely hatására világszerte nézők milliói
szembesültek döbbenten az egykori haláltáborokban történtekkel.
A megrázó archív felvételeket feszült játékfilmes dramaturgiával
vegyítő film az auschwitz-birkenaui haláltáborok felszabadításának
hetvenedik évfordulójára emlékezve készült, a BBC közreműködésével. A
film amellett, hogy az Eichmann-per dokumentarista hűségű nyomon
követésével a történelem e szörnyű fejezetének lehető leghitelesebb,
megrendítő hatású feldolgozására tesz kísérletet, a per
TV-közvetítésének kulisszái mögé tekintve a tömegtájékoztatás már
kezdeti korszakában is felmerült, manapság talán még aktuálisabb
morális kérdéseit is feszegeti.

  • Játékidő:

    90 perc
  • Kategoria:
    Dráma
  • IMDB Pont:

    6.6
  • Nézettség:

    16145
  • Beküldve:

    2016-09-21
  • 0
  • IMDB Link

Nyerj HBO előfizetést

KEDVENCEKHEZ AD:

(A böngésző cookie-k törlésével a listád is törlődik.)

Felhasználói értékelés:

3,0pont /1 szavazatból

  • Rendező(k):

    Paul Andrew Williams
  • Színészek:

    Martin Freeman
    Anthony LaPaglia
    Rebecca Front
    Andy Nyman
    Nicholas Woodeson
    Ben Addis
    Caroline Bartleet
    Ed Birch
    Dylan Edwards
    Nathaniel Gleed
    Ben Lloyd-Hughes
    Vaidotas Martinaitis
    Zora Bishop
    Nell Mooney
    Solomon Mousley

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.

Részletes Kereső




Nyerj HBO előfizetést

×