Ao no ekusoshisuto: Gekijouban (2012)

online teljes film magyarul

  • Ao no ekusoshisuto: Gekijouban

"Úgy ezer évvel ezelőtt egy éhes démon vetődött a faluba, minek egy ártatlan kislány viselte gondját. A lény, kedvességéért cserébe, elfeledtette a falusiakkal a hétköznapok gondjait és látszólag boldogan éltek, nem törődve semmivel. Egy napon azonban egy ördögűző jött, ki elzárta a démont, s ezzel fölszabadította az embereket annak befolyása alól. A démonnal együtt később a falu is eltűnt, de tizenegy évente megünneplik a napot, hogy ez a történet sose merüljön feledésbe."

A város éppen ezen ünnepségre készül, és az Igaz Kereszt Akadémia ezúttal egyenesen Tajvanból kap segítséget, Liu Seiryufelső első osztályú ördögűző személyében, ki Shurával együtt próbálja megerősíteni a várost körülvevő védőmezőket. EközbenRin, Yukio és Shiemi a Fantom Vonatot igyekszik kiűzni Assiahból, de az akció igencsak félresiklik és a vonatnak nyoma vész. A csata végén Rin egy aprócska, azonosítatlan démonra bukkan, amit az akadémia igazgatója, Mephisto azonnal a gondjaira bíz. Hamar kiderül persze, hogy az Usamaro névre hallgató kis rosszaság nagyobb veszélyt jelent, mint azt bárki gondolná.


Nyerj HBO előfizetést

KEDVENCEKHEZ AD:

(A böngésző cookie-k törlésével a listád is törlődik.)

Felhasználói értékelés:

0,0pont /0 szavazatból

  • Rendező(k):

    Atsushi Takahashi
  • Színészek:

    Nobuhiko Okamoto - Rin Okumura
    Jun Fukuyama - Yukio Okumura
    Kana Hanazawa - Shiemi Moriyama
    Kazuya Nakai - Ryuji Suguro
    Kouji Yusa - Renzo Shima
    Yuki Kaji - Konekomaru Miwa
    Eri Kitamura - Izumo Kamiki
    Ayahi Takagaki - Kuro
    Rina Satou - Shura Kirigakure
    Daisuke Ono - Arthur Auguste Angel
    Hiroshi Kamiya - Mephisto Pheles
    Keiji Fujiwara - Shiro Fujimot
    Rie Kugimiya - Usamaro
    Hidenobu Kiuchi - Cheng-Long Liu

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.

Részletes Kereső




Nyerj HBO előfizetést

×