Abigél (2008)

online teljes film magyarul

  • Abigél

Musical 2 részben
Budapesti Operettszínház előadása a THÁLIA Színházban

2008 tavaszától egy nagyszabású, új magyar musical a Budapesti Operettszínház repertoárján!
2004 nyarán a Kossuth-díjas írónő Álarcosbál regényéből Somogyi Szilárd igazi musicalcsemegét készített. Magda néni természetesen látta ezt az előadást, és nagyon boldog volt, hogy a musical műfajában is megjelenik. Igazán ez "törte meg a jeget", hiszen sokan sokszor kérték tőle az Abigél című regényt is, hogy musicalt írjanak belőle. Az Álarcosbál sikere után az ifjú rendező kapta meg tőle ezt a lehetőséget, s írta meg az Abigél című musical szövegkönyvét. Társa lett a munkában Kocsák Tibor zeneszerző és Miklós Tibor dalszövegíró, akik már korábban, a Rock Színház idején vittek sikerre zenés műként olyan irodalmi remekeket, mint a Légy jó mindhalálig vagy az Anna Karenina.
A musical új aspektusból közelít a csodálatos szívet melengető, síros-nevetős történethez. Az egész Gina, a tizenéves gimnazista lány egy drámai pillanatban történő visszaemlékezése, életének egy meghatározó korszakának újraélése. A fordulatos regény lehetőséget ad egy eddig nem látott színpadi adaptációra!

Szabó Magda így ajánlotta kis hősnőjét nekünk:
"1943-ban Gina elbúcsúzik otthonától és azoktól, akiket szeret, mert az apja beadja a híres árkodi intézetbe. A kis gimnazistát a rideg világ, a szokatlan kegyetlen törvények lázadásra késztetik. Ám megtud valamit, ami maradásra bírja, önként vállalja a rabságot. Hogyan igazodik el a kis tizenéves lány ebben a felnőtt-titkoktól terhes világban? Vajon hihet-e a naiv diáklegendákban, amelyet a kertben álló, korsós leányt formázó szobor alakja köré fon a lányok képzelete? Írjon talán ő is levelet Abigélnek, aki mindig segít a bajbajutottakon"

  • Játékidő:

    154 perc
  • Kategoria:
    Zenés
  • IMDB Pont:

    5.0
  • Nézettség:

    18032
  • Beküldve:

    2015-10-20
  • 1
  • IMDB Link

Nyerj HBO előfizetést

KEDVENCEKHEZ AD:

(A böngésző cookie-k törlésével a listád is törlődik.)

Felhasználói értékelés:

10,0pont /1 szavazatból

  • Rendező(k):

    Rendező: Somogyi Szilárd
    Szabó Magda regényéből
  • Színészek:

    VITAY GEORGINA - Vágó Zsuzsi
    VITAY TÁBORNOK - Földes Tamás
    HORN MICI - Udvaros Dorottya
    TORMA GEDEON, IGAZGATÓ - Balikó Tamás
    KŐNIG TANÁR ÚR - Csonka András
    ZSUZSANNA TESTVÉR - Nádasi Veronika
    KALMÁR TANÁR ÚR, OSZTÁLYFŐNÖK - Homonnay Zsolt
    KIS MARI - Szendy Szilvi
    TORMA PIROSKA - Peller Anna
    BÁNKI ANNA - Kékkovács Mara
    KUNCZ FERI - Mészáros Árpád Zsolt
    GIGUS TANÁRNŐ - Náray Erika
    TRUTH TANÁRNŐ - Felföldi Anikó
    MRÁZ ÚR, AZ ÜVEGES - Csuha Lajos
    ERZSÉBET TESTVÉR - Papadimitriu Athina

✨Fedezz fel csodálatos ajánlatokat a Saját áruházban a Temu alkalmazásban: https://app.temu.com/m/nq2hgoz4hid 🎁 Ne maradj le a rád váró 35 000 Ft különleges kuponcsomagról. 🌟 Tele csúcsminőségű termékekkel verhetetlen áron. Kattints ide: https://temu.to/k/el7nt71000k most, hogy felfedezd, vásárolj és spórolj! 🛍️✨

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
Chelydra képe
Hozzászólások: 2692
Hely:

10Chelydraezt a véleményt írta 2015-10-20 20:27-kor:

Musical! Még nem láttam, beteszem a kedvencek közé Szabó Magda remekművét! Mihamarabb megnézem! Atyimby, szuper vagy, köszi!



10


Részletes Kereső




Nyerj HBO előfizetést

×