A salemi boszorkányper (2002)

online teljes film magyarul

  • A salemi boszorkányper

1692-ben, az akkor még gyarmati sorban lévő Amerikában borzalmas végkimenetelű boszorkányperekbe kezdtek bele, a Massachusetts állambeli Salem városában. A tragikus történet a helyi lelkész, Samuel Parris konyhájából indult, ahol egy csapat 10 év körüli kislány u2013 köztük a lelkész Betty nevű leánya, valamint unokatestvére, Abigail Williams u2013 a Tituba nevű rabszolganő segítségével a jövőt próbálta kideríteni. A játékban részt vevő lányok némelyike kis idő múlva hirtelen rohamszerűen sikoltozni kezdett, különféle görcsöktől szenvedett és látomásokról gyötörve fetrengett a padlón. Ha a lányok megbetegedtek, akkor a bennük romboló kórokozók is a boszorkányok szándékai miatt kerültek oda. Parris és mások kérlelni kezdték a lányokat, először csak Bettyt és Abigailt, majd a sorban hasonló tüneteket produkáló Ann Putnamet, Betty Hubbardot, Mercy Lewist, Susannah Sheldont, Mercy Shortot és Marry Warrent, hogy nevezzék meg azokat, akik a rontást rájuk küldték. Végül a lányok neveket kezdtek mondogatni. Elsőként három nőt tartóztattak le: Titubát, a fiatal Sarah Goodot és az ágyhoz kötött, idős Sarah Osborne-t, akik semmit sem értettek a történtekből. Ahogy a vádak terjedtek, Salem, Boston és a környék börtönei lassan megteltek. A különbíróság végül összesen 19 embert u2013 tizennégy nőt és kilenc férfit u2013 küldött az akasztófára, míg egy idős férfi, akinek feleségét s őt magát is boszorkánysággal vádolták, a kínvallatás alatt halt meg


Nyerj HBO előfizetést

KEDVENCEKHEZ AD:

(A böngésző cookie-k törlésével a listád is törlődik.)

Felhasználói értékelés:

9,0pont /2 szavazatból

  • Rendező(k):

    Joseph Sargent
  • Színészek:

    Kirstie Alley, Henry Czerny, Gloria Reuben, Jay O. Sanders, Kristin Booth

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
mskillgore92 képe
Hozzászólások: 41
Hely: Szolnok, Magyarország

00mskillgore92ezt a véleményt írta 2014-04-16 00:00-kor:

Elgondolkodtató film, megéri végignézni a 3órát! SPOILER!! Hogy lehettek olyan buták az emberek, hogy simán elhitték hogy az pár idióta kiscsaj színjátéka valós, és kivégeztek bárkit, akire rámondták, hogy boszorkány?? áhh... a film közbe többször is szivem szerint felpofoztam volna a kis hisztigépeket... De a legkeményebb az egyik férfi volt, aki éjszaka fantáziált egy nőről, és másnap meg azt mondta, hogy a nő boszorkány mert éjszaka megjelent neki. A többiek meg hittek neki.... Ész! -.-"""



00

spro képe
Hozzászólások: 776
Hely: szlovakia

00sproezt a véleményt írta 2013-12-28 00:00-kor:

Mind a 2 link youwatch nem played.



00


Részletes Kereső




Nyerj HBO előfizetést

×