A Biblia-kód (2008)

online teljes film magyarul

  • A Biblia-kód


Az emberi történelem legnagyobb hagyatéka egy több ezer éves kód, amelyet a Szent Írásban rejtettek el. A kódnak ugyanis megvan az ereje az emberiség megvédéséhez. Sokan pedig azok közül, akiket a kód megőrzésére választottak ki, az életüket adták a küldetésükért. Aztán a kód elveszett és a sötétség erői most úgy hiszik, elérkezett az ő idejük, s a vadászat kezdetét vette: a Biblia kódjáért? Napjainkban, Münchenben: Egy olyan szakértő hal meg különös körülmények között, aki az Írás titkait kutatta. Ekkor a lánya, Johanna, aki rendőrnő felfedezi, hogy apja hátrahagyott egy iratot, ami a végítélet misztikus jóslatait tartalmazza. Amikor pedig a jóslatok kezdenek valóra válni, Johanna, Simon segítségével elkezdi követni a titokzatos nyomok sorozatát, s végül rájön az apja titkára. A kísérleteik arra, hogy megértsék a Biblia kódját, elvezetik Johannát és Simont először Izraelbe, majd Franciaországba, egyenesen az ellenségeik kezébe. Akik pedig nem mások, mint egy sötét vallási rend tagjai, akik évszázadok óta próbálkoznak megszerezni a Vatikán irányítását és ez által az emberiség irányítását.

  • Játékidő:

    180 perc
  • Kategoria:
    Akció, Dráma
  • IMDB Pont:

    4.5
  • Nézettség:

    17541
  • Beküldve:

    2014-12-25
  • 0
  • IMDB Link

Nyerj HBO előfizetést

KEDVENCEKHEZ AD:

(A böngésző cookie-k törlésével a listád is törlődik.)

Felhasználói értékelés:

1,0pont /1 szavazatból

  • Rendező(k):

    rendező: Christoph Schrewe
    forgatókönyvíró: Timo Berndt, Georg Lemppenau
    zeneszerző: Marcel Barsotti
    operatőr: Fritz Seemann
    producer: Arno Ortmair, Monika Raebel
    vágó: Antonia Fenn
  • Színészek:

    Cosma Shiva Hagen (Johanna Bachmann)
    Olivier Sitruk (Simon Maler)
    Joachim Fuchsberger (V. Innozenz)
    Steffen Wink (Thadeus)
    James Faulkner (Emad Rhades)

✨Fedezz fel csodálatos ajánlatokat a Saját áruházban a Temu alkalmazásban: https://app.temu.com/m/nq2hgoz4hid 🎁 Ne maradj le a rád váró 35 000 Ft különleges kuponcsomagról. 🌟 Tele csúcsminőségű termékekkel verhetetlen áron. Kattints ide: https://temu.to/k/el7nt71000k most, hogy felfedezd, vásárolj és spórolj! 🛍️✨

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.

Részletes Kereső




Nyerj HBO előfizetést

×