Út a szívedhez (2014)

online teljes film magyarul

  • Út a szívedhez

Besson, a jóképű, fiatal férfi az agglegények gondtalan életét éli. Egy hatalmas cég örököse, a lányok imádják, megvan mindene. Tervei szerint a gyárban a jövőben a kétkezi, emberi munkát a gépek váltanák fel. Apja, aki halálos beteg, ellenzi ezt a tervét, és arra kéri a fiát, hogy ne bocsássa el dolgozókat. Halála után feltételként kiköti, hogy Besson csak akkor lehet a vállalat igazgatója, ha időben odaér a temetésére. A férfi útnak indul, és találkozik Amoryval, a bohó és vidám lánnyal, akivel együtt jutnak el Fokvárosba. Útközben pedig nemcsak Dél-Afrika csodás tájaival ismerkedik meg, hanem olyan kivételes, önzetlen emberekkel is, akiknek köszönhetően Besson végre megérti, apja mit is szeretett volna tanítani neki. Az utazás mind Besson, mind Amory számára új fejezetet nyit, hiszen a lány nem véletlenül került az útjába.


Nyerj HBO előfizetést

KEDVENCEKHEZ AD:

(A böngésző cookie-k törlésével a listád is törlődik.)

Felhasználói értékelés:

9,5pont /2 szavazatból

  • Rendező(k):

    Jaco Smit
  • Színészek:

    Ivan Botha
    DonnaLee Roberts
    Marius Weyers
    Franci Swanepoel
    Anton Dekker

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.

Részletes Kereső




Nyerj HBO előfizetést

×