Karácsonyi álmok 2 (2015)

online teljes film magyarul

  • Karácsonyi álmok 2

Négy év telt el. Mikolaj és barátnője, Doris még mindig együtt élnek békében, harmóniában és közösen nevelik Mikoláj kisfiát. Szczepan két éve elvált Karinától, most taxisként dolgozik. Karina, a volt felesége sikerkönyvet írt házasságuk történetéből, és újrakezdésre bíztatja sorstársait. Ám az újrakezdés neki sem sikerült. Malgorzata súlyos beteg, az utolsó karácsonyára készül a kórházban. Örökbefogadott kislányuk sok pénzt szedett össze számára, egy életmentő műtétre. Malgorzata úgy dönt, hogy saját felelőségére elhagyja a kórházat, és ezt a karácsonyt a szeretteivel tölti. Eljött a Szenteste napja. Mikolaj már egy éve megvette a jegygyűrűt Dorisnak, de még nem volt bátorsága odaadni. Persze ő ezt nem így látja, azzal mentegetőzik, nem jött el a megfelelően romantikus pillanat. Szczepan eladta a lakását, és Dél-Amerikába akar költözni új szerelmével, akit a neten ismert meg. Fogalma sincs, hogy néz ki a jövendőbelije, ma, az első randin látja majd először. Pechjére, a kávézóba a volt felesége toppan be. Ő is randizni jött. Megkéri Szczepánt, válasszon magának másik kávézót. Mel, mint minden évben, most is télapóként próbál pénzhez jutni. Két éve nem látta a fiát, de ma, felébrednek apai érzései. Betty nem látja szívesen, nem szeretné a gyerek lelkét felzaklatni. Ám végül megengedi, hogy Mel ott maradjon. Bár ezen a reggelen még borúsan fest hőseink élete, estére megtapasztalják a karácsony csodáját...


Nyerj HBO előfizetést

KEDVENCEKHEZ AD:

(A böngésző cookie-k törlésével a listád is törlődik.)

Felhasználói értékelés:

0,0pont /0 szavazatból

  • Rendező(k):

    Maciej Dejczer
  • Színészek:

    Piotr Adamczyk
    Waldemar Blaszczyk
    Katarzyna Bujakiewicz
    Jan Cieciara
    Agnieszka Dygant
    Roma Gasiorowska
    Jakub Jankiewicz
    Tomasz Karolak
    Malgorzata Kozuchowska
    Magdalena Lamparska
    Wojciech Malajkat
    Pawel Malaszynski
    Anna Matysiak
    Marcin Perchuc
    Malgorzata Pieczynska

✨Fedezz fel csodálatos ajánlatokat a Saját áruházban a Temu alkalmazásban: https://app.temu.com/m/nq2hgoz4hid 🎁 Ne maradj le a rád váró 35 000 Ft különleges kuponcsomagról. 🌟 Tele csúcsminőségű termékekkel verhetetlen áron. Kattints ide: https://temu.to/k/el7nt71000k most, hogy felfedezd, vásárolj és spórolj! 🛍️✨

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.

Részletes Kereső




Nyerj HBO előfizetést

×