Megkellene fogadnod azt a mondást:)
Warthunderen szocializálódtam, a WoT gyerekeknek készült, a film pedig nekik. A Tigris vs Sherman párharc ippeg erre hajaz.
Nyugodtan hallgassatok csak a "parasztra". A film pont a katonaságot sohasem látott "értő közönségnek" készült. Emiatt lehetnek benne ordítóan nagy ökörségek.
Az általad említett Tigrist két másodpercig láthattuk a filmben, a stáb egy része tolta görgőkön. A pátosz alatt valszeg nem ugyanazt értjük. Szerintem a film utolsó negyede csak az volt. Úgy általában döcögött az egész. Ez a film annyira lett jó az általam lentebb említett klasszikusok után, mint a Star Wars után- ki tudja miben reménykedtek az alkotók...- a Flash Gordon:)
Azt meg végképp nem értem, hogy itt mit sikerült valami egészen mást megfogni?
Jah, bár ha nem lenne piroskéz opció akkor meg azt tenné valaki szóvá:) Én csak zöldet adok néha néha.
Javaslom viszont, hogy a piroskezecskénél legyen felgördülő ablak névvel lakcímmel:)
Megosztja a nézőket. Vannak akiknek tetszik, vannak akiknek meg nem. Mit nem lehet ezen érteni.
Propaganda film meg akkor lenne, ha a jelenben játszódna. Azt meg már csak halkan jegyzem meg, hogy a tank legénységének egyik tagja sem volt angolszász:D
Dehogy anyázunk:) De...:
-Ha már "tankista" film, akkor Brad Pitt gázsija kifutott volna kb. 200 tankreplikát. Ehelyett kaptunk 5 shermant, meg egy moszkvics alvázra gyurmázott tigrisféleséget.
-A 12 évvel ezelőtt forgatott Band of Brothers című tévéfilmsorozat bármelyik epizódja bőven üti mindenben.
-...és hát igen, ilyen tankcsatát én sem láttam még. Talán valamelyik Star Wars epizódban lehetett hasonló a látvány.
A filmre költött pénzt nekiadhatták volna a Fehér Tigris alkotógárdájának.
Megnéztük..és ezért írjuk:) Mikor már rég ostromolják a tankot kettes sorokban rohannak szembe vele. Jobban figyelj oda!:)
Hihetetlen pénzpocsékolás. A Ryan közlegény után tizenöt évvel ezt ugyan minek kellett leforgatni?
Lapos, hatásvadász klisédömping emellett szinte csak sületlenségek vannak benne.
Voltam katona ellátó században. Képzelhetitek micsoda harcikiképzést kaphattam:) Annyi azért ott is rámragadt, hogy nem szaladunk tankkal szemben tömött sorokban, pláne nem ha SS katonák vagyunk...asszem ezt már az oviban is sejthettem. Viszont öröm látni hogy Bredolf Pittler is öregszik végre:)
Halvány 10/5
Megfogsz lepődni. Mindenkinek olyan haja volt abban az időben, még a csendőr nagyapámnak is.
...valszeg ez nekem szól.
De, pontosan leszóltad. erre utal a szövegkörnyezet:)
Nem értem a fanyalgókat. Az istenes-cselszövős-görögös filmek mostanában elég nagyokat hasaltak:)
Kategóriájában ez egy rendben elkészített iparos munka. Az utóbbi pár év igazi csalódásai-Z war, Akárhány ronin- után ez miért lenne az?
Kevin Sorbo-s sorozatot meg ne tessék leszólni! Anno nagyon üdítő limonádé volt az vasárnap délutánonként Xena-val együtt:)
10/8
Mindenképp jó pont, hogy kis pénzből, nem hollywoodi produkció viszonylag jó szereplőkkel.
Anno faterom galaktika magazinjait faltam, és a képivilág az azokban közölt grafikákra emlékeztet plussz egy kis Fallout fíling:)
Kicsit vontatott volt de nem untam el magam.
10/7
A filmet még nem láttam, de v álaszokat enélkül is tudok:)
-Még nincs, a film nem most játszódik.
-Szerintem ilyen alapon minden film értelmetlen...szerintem:)
-Azért kell nyomasztó , világvégehangulatot árasztó képivilággal körbevenni mert ha már elrontott az alapötlet akkor neked tök mindegy mivel veszik körbe...másrészt meg azért mert a nép zabálja ezt a stílust köztük én is.
Oszt most jól meg is nézem:)
Te viszont az általad írtak alapján jövőre messzire kerüld el a Mad Max Fury Road-ot:D
Úúúhhh megnéztem a tréééé-lert. Miért tették ezt, miért?:D
Jó magam több olyan filmet láttam az életem során amiket évről-évre előveszek - Star Wars, Matrix trilógiák pl, vagy akár karácsonyi filmek -és ezzel valszeg nem vagyok egyedül. Így az "egyszernézős" egy szimpla kategória a magunkfajta lükéknek. Nektek pöcsöknek - ez is egy kategória:9-meg nem.
Ez ennyire egyszerű:)
Túl piros volt a vér , hogy művészfilm legyen:) Inkább csak hatásvadász volt.
SPOILER
Nincs ember aki egy olyan mélyhűtőt olyan helyre tenne:D
SPOILER
10/5