Moziban nézve kifejezetten szórakoztató volt. Én ugyan olvastam a regényeket ( még nem mindet), de valahogy eleve nem számítottam komplett átiratra. Kaptam helyette egy teljesen nézhető kalandfilmet, ami a maga kategóriájában ha nem is kiemelkedő ( bár ilyen most nem is jut eszembe kalandfilm kategóriában), remek színészekkel, teljesen jó látvánnyal, követhető és értelmezhető, élevezhető történettel. Másfél óra gondtalan kikapcsolódást garantál, de azt ne várd, hogy utána napokkal is agyalni fogsz a filmen, ez nem a mindfuck műfaj. Nekem Idris Elba személyes kedvencem a Luther óta, most sem okozott csalódást. Nálam minimum 8/10, ennél sokkal roszabb filmek is készültek már.
Guy Ritchie végre magára talált! Ezzel a filmmel maradandót alkotott. Remek mint fantasy, mint kalandfilm, de megmaradt a Ritchie alkotta kategória, a"suttyófilm" minden elvárható eleme is. Kiemelném Jude Law felejthetetlen alakítását, évek óta ő az első, aki tényleg emlékezetes negatív főszerepben( kiváncsian várom McConaughey fekete ruhás emberét).
Tegnap megnéztük moziban. Alapvetően jó film, sok vonatkozásban nagyon bátran szakít a Star Wars hagyományokkal . Végre vannak valódi, három dimenziós karakterek, a rohamosztagosok eltalálnak embereket, akik meg is tudnak halni. A látvány remek, a színészek is jók, a rendezés is okés. A történet nincs túlbonyolítva, de a lezárás- bár teljesen jó és újszerű a Star Wars filmek sorában- sokat dobott rajta. Ami nekem hiányzott, és amiért az Ébredő Erő nekem sokkal jobban tetszett, az a mese és a misztikum. Ebben a filmben ezeket ne keresse senki. Negatívum( na nem a film hibája), a mozigép hibája miatt a film elkezdett akadozni a vége előtt úgy 30 perccel, a legnagyobb pörgés közepén. Kb 5 percig akadozott, aztán megoldották, de ennyi elég volt ahhoz, higy kiessek a film ritmusából, és nem is találtam vissza a végéig.
Rupert Friend kiváló színész (aki még nem látta, nézze meg a Homeland-ban). De ez a film szörnyű lett. Értem én, hogy érzelemmentes profi gyilkológép, de ez a szerep is eljátszható úgy, hogy színész maradjon a színész. Lásd Terminátor 2 Robert Patrick T-1000... ugye milyen nagy különbség? 6/10.
Kifejezetten jól sikerült film. Bár én elfogult vagyok az angol filmekkel szemben, de szerintem sokkal élvezhetőbb a hasonló témájú Lone survirvor-hoz képest.
Olyan mint egy kellemesen meleg termálvizes élménymedence.Lassan,lépésenként egyre jobban merülsz el benne. Aztán bekapcsol a vízforgató, a sodrás felgyorsul és te csak élvezed ahogy magával ragad... Ha van türelmed hozzá, nem fogod megbánni! 10/9. 1 pont levonás a szerintem túl sok homosexualitás miatt.
Istenem! Ez szörnyű volt. Harmadik nekifutásra néztem végig, és csak azért, mert ez volt az újévi fogadalmam. És az első perctől fájt. Nincs bajom a romantikus filmekkel, de ez a rendezés ami az arcomba tolja a "most kell meghatódni" jeleneteket na meg a szörnyű színészi játék egyébként remek színészektől....És a sztori.... 2/10. Mert a lovakat szeretem. Meg a kutyákat is:)
Hát ez... nem is tudom. Bennem nagyon mély nyomot hagyott. Egyébként valóban vannak hasonló témájú filmek, magam is láttam többet is, de ez valahogy más, mégis hihtetlenül érzelemdús és megrázó . Szóval ha nem is lesz az év filmje, nálam mindenképp esélyes rá. 10/10
Nem tudom, hogy ki volt JacK Bull, de ez a film Kolhász Mihályról készült. Lásd még Sütő András - Egy lócsiszár virágvasárnapja.
nagyon szép film!
Nekem működik, meglesem.
Köszönöm a feltöltést, de sajnos törölték a linkeket. Ha lehetséges, töltsétek fel újra, esetleg a harmadik évaddal együtt.
Sajnos úgy tűnik, az egész évad törölve lett! ha megoldható, feltöltené valaki újra?
Ez egy igazán rendkívüli film.
Edward Norton legjobb alakítása, és zseniális sztori!