Gyengusz, kis költségvetésű, film. De a hangulatából az adott szitunak átjön valami.
Ezer köszönet a feltöltésért!
Mindennek rendelt ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak.
Hát ezt még sokáig tudnám nézni. Remélem igazad van admin, és jön a 3-as.
Köszi a feltöltést!!!
Nagyon szépen köszönöm a feltöltést, a fordítást, ez egy igazi remekmű. Nagyon tetszik ahogy bemutatja a rezsimet, mit hozott ki az emberekből. Maga a téma a nyomozás nem is érdekelt, de jó húzás ezzel reklámozni a filmet, gondolom képernyő elé lehet ültetni párakat. Bár én pont a story olvasása miatt sokáig nem néztem meg. (Nem érdekelnek az idióta gyerekgyilkosok.) Nagyon örülök, hogy végül rászántam magam, hátborzongatóan jól mutatta be az őrületben élő emberek életét. Huhhhh... Én még gyerekkormból emlékszem, ennek a szelére itthon. Gondolom nem volt ennyire brutál, de az íze még a szüleink szájában, és a hatása rajtunk is. Köszi még egyszer, részemről 9,9.
Ervin444 összefoglalta a lényeget, bár a stílus ütős. Ha beállva ez egy csöpögős ostobaság, akkor józanul (én így néztem) már egy érzelmi/értelmi harakirivel ér fel.
Azt hiszem Mácsaival a Terápia előbb lehetett mint ez. De mindegy is, ugyanaz a story, de még a mondatok is egy az egyben u. azok.
Van mondanivalója a filmnek, nem is akármi, de ez az olcsójános kivitelezés és a béna poénok, a folyamatos depresszióval nem volt szimpatikus. Mire a végére értem sajnáltam hogy megnéztem. Kicsit később azonban sok-sok gondolat jött. Az emberi sorosok a filmben hmm, azt hiszem vannak, vagyunk páran az országban akit/akiket így, vagy úgy de érint. Ha megnézed, számíts rá, nem egy könnyű poénoskodós filmet kapsz. Mostantól számítva félévig megint nem nézek magyar filmet (nem szeretek depressziózni). 5/10.
8,2 lol ez a film igénytelen, gagyi. 10perc alatt végigtekerhető, és nem maradsz le semmiről. Mi ez a kamu 8,2? Nem gondolnám, hogy 18.331 néző nyúlt mellé a klaviatúrán. Lehet hogy a nézettség száma is kamu.?
Nagyon szép és megható volt. Anyáknak ajánlott megnézni,hogy úgy bánjanak gyermekeikkel hogy ha gyermekeik meghalnak ne érezzék hibásnak magukat.Érdemes megnézni.
Nagyon szeretem az ilyen életszagú drámákat. Ezek igazán feltöltenek, elgondolkodtatank.
SPOILER!
"Apám poénkodásai és anyám meleg tekintete, és Shantal aki a másik oldalon vér rám. Ez mind valóságos"
Kösz szépen a feltöltést.
Hááát...
Ebben a témában a Csúcshatás c. film messze sokkal kidolgozottab, logikusabb, jobban felépített. A színészi teljesítményről képivilágról már nem is beszélve.
SPOILER!!!
"Az idő ad bizonyítékot az anyag létezésére"??:)!! "Az egység az idő"?:) - Mi van?- De a végszó sztem. a "kulcs" a filmben. Ami egy ilyen (amúgy bármilyen) filmben több mint röhejes: "Az életet egy milliárd éve kaptuk, már tudjátok mihez kezdjünk vele" lol Szóval ha ezt megnézed értelmet nyer az életed. lol
Kedves filmfüggő barátaim, ez erősen túl van értékelve.
Story, nem lenne rossz, de nincs kibontva.
Jelenetek: elnyújtott, hosszú semmitmondások.
Akció alig. Képi világ sivár. Két ilyen név láttán - Tommy Lee Jones, Hilary Swank - eleve többet reméltem ettől a filmtől. 2/10
Ez jó mulatság, férfi munka volt!
Morbid humorral fűszerezve.
Hmm az amcsi hősök megint megmutatták, and again and again.
Amúgy meg a film a 70-es évek tempóját hozza. Hosszú másodpercekig néznek hőseink meredten a távolba, semmitmondó de annál továbbtartó jelenetek szép sorban jönnek, egy-egy párbeszéd, vagy közhelyes jelenettel tűzdelve.
Sziasztok,
Remek sorozat. Nem tudja vki. lesz még epizód? A 10-ig van fent ca. 2 hete. Előre is köszi a választ.
Hja és köszi a feltöltést, remek ízlésre vall.