Moziban 3D-ben néztem, nagyon jó volt. Megéri elmenni.
Ha egy időutazás volt a cél akkor tökéletes a mű, remekül visszarepített 30évvel ezelőttre.
Ha ezt most 2021-ben teljesen komolyan gondolták akkor, kritikán aluli triplaZS kategóriás szar, amit a legrosszabb hallmarkos tucatfilm is kenterbe ver.
Az előző botrányos rész után nulla lelkesedéssel indultam neki a filmnek.
Kellemesen csalódtam, egész jól hozta az első részek hangulatát.
Ha már ennyi jó kritikát kapott csak megnéztem az első olyan bond filmet amit Craig játszik. Hát, nem vesztettem semmit a többivel, ez sem tudott lekötni, szerintem baromira nem neki való ez a krakter.
Az első fele még egész szórakoztató volt a filmnek, aztán baromi idegesítő lett a főszereplő és rettenetesen kiszámítható a végkifejlet.
5 percet bírtam
Amióta ő van, egy részt sem láttam. Annyira nincs köze a karakterhez, hogy hihetetlen. Esetleg a háttérbe egy elhaladó dokkmunkásnak tudnám elképzelni, nem A 007-esnek.
De ha már itt ennyien ajnározzák, még az is lehet, hogy ezt a részt megnézem, talán még kellemesen is csalódom.
Ez annyira, de annyira borzalmas volt, hogy még margot Robbie miatt sem tudtam végignézni, konkrétan azon vettem észre magam a film közben, hogy a másnapi bevásárlólistámon töröm a fejem.
AZ első rész jobb volt de a gyerekeknek ez is tetszett és én sem vágtam fel az ereim közben, így jó a film.
Az ének szinkonizálása meg tényleg nagy hiba volt.
10 percig bírtam nézni, aki szereti a folyamatosan éneklős ripacskodást annak jó lehet.
SPOILER
Fogyatékoskodik na meg közvetlenül és közvetve kinyír vagy 300 embert. De örüljünk, hogy ők megmenekültek:D
Morena Baccarini miatt kap csak 3 pontot az 1 helyett, mert az a nő még mindig gyönyörű.
DE a film egy hulladék, mintha 20 éve gyártották volna az Armageddon és a Deep impact között és egy raktárban porosodott volna máig.
Eléggé gyengusz film, inkább gyerekeknek készült.
Nula elvárással, kritikák olvasása nélkül megnézve, teljesen rendben volt ez a film.
A cselekmény simán érthető, a tudományos hátteret meg nem boncolgattam, főleg, hogy nem is értek hozzá.
De tom&jerryt sem úgy néz az ember, hogy összehasonlítja az állatok természetes viselkedésével és számon kéri az alkotón a fizika törvényeit.
A szürreálisan túltolt vallási vonalat leszámítva még jó is lehetett volna a film.