Spoiler!!!
Az elején kb a sorsuk kiderül, tehát nem is érdemes izgulni a legénységért. Szerintem semmi gond nem volt a helyszinnel. A kritikusok az Alien-hez hasonlitják. De ugye a negativumokat kiemelve. Plusz azt (is) olvastam, hogy Drakula alakját leállatiasitották. Ez nem hinném, hogy baj. A majdnem teljesen emberi kinézetből már az embereknek elegük lehet, kb állandóan azzal találkoznak. De most, hogy egy eltérő kerül a szemük elé, azért fikázzák, mert eltérő, más. Nem értem az embereket. Se a megszokott, se az eltérő nem jó. Akkor mi?
A legénység tényleg nem tett sok dolgot a helyzet megoldására, csak az idő ment. Hiányoltam, hogy nem volt pl kard, szigony vagy ilyesmi. Kis késekkel, illetve fejszékkel nem olyan egyszerű a közelharc. A tüzet sem használták, pedig az is egy opció lehetett volna. Drakula elég rémisztő volt, a véleményem szerint korrektül megcsinálták.
10/5
Én is belepörgettem, mert azért annyira nem kötött le. Ez inkább egy misztikus film, mintsem horror. A vérengzés nem volt rossz, de itt szerintem egyetlen egy jump scare sem működött, ha szántak ilyennek valamit is. Csak a sötétség volt. Ha lesz 2. rész (ami a jelen infók szerint igencsak kérdéses), akkor annak meg kéne ugrania ennek a szintjét. Ami a közelmúltbeli folytatások alapján nem hinném hogy összejön. A filmek mostanában (remake vagy valami más újragondol) általában rosszabbak, mint az eredetik. Nagyon vártam a filmet, de a sok negativ kritika megtette a hatását. De attól még egy nézhető film.
Mondhatni csajos film, de mégis pozitiv élményeim vannak vele. Egy számomra érdekes sztori, a megvalósitás is jó. A szereplők is passzoltak ide. Volt benne romantikus szál, de jó volt az is. 10/7
Spoiler!!!
Hogy a francba lehet egy olyan mesét csinálni, aminek a főszereplőjét utálod, mint a sz.rt?! Mert ez a majom egy agyvérzés. Egyáltalán nem szimpatikus, nem tudsz vele azonosulni. A kiscsajjal sem. Az elején szimpi (mondjuk), de érzed, hogy valami sz.ros. Aztán be is igazolódik, hogy miért. A sárkány sem éppen egy kemény ellenfél. A 100 démont is pikk-pukk lerendezte. Talán nem volt kreativitás, és egyet sem akartak meganimálni?
10/4 5-öt adnék, de most nagyon mellélőttek ezzel a mesével. Lehet, hogy nem akartak a szokott mederben haladni, ezért volt ez a sok őrület. Akkor is kár érte, mert ebben is lehetett volna annyi, mint a Raya-ban. Vagy legalábbis közelithetett volna hozzé valamennyire.
Nagyjából 2 vagy 3 éve kitöltöttem egy ilyen online önismereti tesztet, vagy mi a szöszt. Az eredmények alapján egy elég bizonytalan jellem rajzolódhatott ki a kiértékelő(k) előtt. Ilyen is vagyok. Sok a bizonytalan ember amúgy, csak ugye különböző dolgokban és különböző szinteken vannak. Felhivtak, és elmondták a szokásos szöveget, hogy ez igy nem jó, javitani kell ezen. Kielemeztük a kérdésekre a válaszaimat. Mivel alapvetően nem érdekelt a dolog, nem is vitáztam volna semmiféleképp. Alapvető gondolatok jöttek, amiket az egyszerű ember is tud, de ugye az ember gyarló, gyenge, és lusta. Ha valami nehéz, azt kerüli, és inkább a könnyebb úton akar haladni. Megadtam az e-mail cimem, és vártam a linket. Ami az úriember elmondása szerint könyvek bemutatása (és majd lehetőség a megvételükre) lett volna. Nem küldtek linket. De nem is bánom. Akinek gyenge az önbecsülése, nagyon bizonytalan, azt könnyebb is megvezetni, és olyan helyzetekbe is bele tudják kényszeriteni, amilyenbe alap helyzetben nem menne bele. Hogy majd sikeres és boldog lesze, ilyesmik. Mindenki ezeket keresi, értelmet az életünkbe.
Sajnos én is érdeklődtem ilyen úgymond egyház iránt (Jehovák). Nincs azzal baj, ha az ember keres valami biztos pontot az életében, és ha meg akarja találni azt a felsőbb lényt, amit a legtöbb ember keres. De sokféle van, és mindegyik a sajátját tartja az igaznak. És az a helyzet, hogy pontosan nem tudhatjuk, mi is az igazság ezen a téren. Hogy pontosan hogy van, és milyen ez a valami. Ha létezik, mert ez is erősen kérdéses. Szerintem nem rossz az, ha tiszteljük a természetet, ha törekszünk a békességre. De sok egyház, hitszervezet ugyanúgy a pénzt és a hatalmat hajszolja, mint mondjuk egy átlagos vállalat, cég. Ezt borzalmasan toxikusnak tartom. Az emberek csalódnak, és csúnya dolgokat is bevállalhatnak, csak azért, mert átverve érzik magukat. A filmmel eddig nem találkoztam, de érdekel maga a sztori. Majd ránézek egyszer.
Nem rossz film. Annak ellenére, hogy azért nem tartom annyira jónak, mégis kellemes élményekkel gondolok vissza rá. Valamiért nekem bejött. De akkor is csak 10/6.
Igy olvasva, hogy átlagos tini, először az jutott eszembe, hogy teljesen átlagos a belezbulás. Mármint biztosan előfordul, de szerintem azért a legtöbb lánynak a palik jönnek be.
Gyerekként láttam elsőnek. A Lundgren egyik utolsó jó filmje lehet ez. Jó akciók, sokszor idegesitő karakterek (főleg a diákok részén). Még szerencse, hogy pont egy ilyen b.szógép volt ott a suliban, mi? Tőlem is megy a 6 pont a 10-ből.
Érdekes dolog ez. Mármint ha valakit annyira érdekel a halál utáni lét, akkor menjen és próbálja ki. De egyszer mindenki meghal, szóval én nem siettetném ezt, majd eljön az ideje annak is.
Tesóm eléggé magasztalta a filmet. Én is eljátszottam a gondolattal, hogy meglesem. De nem vitt rá a lélek. Az ilyen témákat valahogy nem nagyon szeretem. Láttam amúgy egy filmet. Valami idegen országban voltak (egy lány meg talán a palija, meg esetleg még egy pár?), és ott fogdosták össze az embereket. Élve boncolták, ott a doki (vagy mi) a lábából szedett ki izmokat és azt eszegette. Nem nagyon emlékszem többre. De az is egy elég beteg film volt. Vannak ilyenek, ez is tény. De csak azok képesek ilyesmikre, akik nem tartják semmire mások életét, illetve az esetleges fantáziájuk, vallási nézetük vagy tudományos téziseik brutálisan vadak, szélsőségesen betegek.
Mindig abból indulok ki, hogy akik ezeket szeretik, azok a való életben is meg tudnának ezzel birkózni? El tudnák fogadni a dolgot, hogy hát oké, ez semmi komoly dolog, mindennapos? Talán amúgy sok ember tényleg ezekben a filmekben éli ki magát. "Ha már a való életben nem tehetem meg, akkor a filmben lehet élvezni, lehet örülni."
Ez egy olyan téma, ami nagyon megosztja az embereket. Persze gondolom az ezt nézők és pozitivan értékelők sem hinném, hogy beteg sorozatgyilkosok. Ezt elismerem, minden filmnél fel lehetne ezt hozni. De ez a kategória nagyon erős hatást képes kiváltani az emberekbő, nagyonrossz értelemben.
Már nem tudom, milyenre értékeltem. Talán 7 pontot adtam rá. Jó akciók vannak benne. Egy már eléggé kiöregedett Cruise-zal. Azért hiába tapasztalt és képzett,valaki, ha a szervezete/izmai, állóképessége és ereje már messze nem a csúcson van. Nem tudom, hogy hány éves lehet a filmben a karaktere, de szerintem 50-en felül van. Tudom, hogy nem átlagember, de akkor is, néha csak meg kell állni egy szuszra.
Szóval megy a 7 a 10-ből.
Én ezt tartottam a leggyengébbnek a HJ féle Farkas filmekből. Az elsőt eléggé leirták, de szerintem elég jó volt az. Nekem tetszett. A Japán sztoris is jó volt, jó kis bunyókkal, szurkálódással/kardozással. Itt valahogy nem fogott meg semmi. A kiscsaj értem én, hogy erős, de még akkor is egy gyerek. Szóval szerintem túl erősre sikeredett. Egy dolog pl a gyors regenerálódás. De attól még szellemileg nem ér fel egy felnőtthöz.
Talán megnézem megint, mert azért ez sem rossz film. 10/6
Az első az egy korszakalkotó film volt, egyedi a maga kategóriájában. Ez is kétségtelenül egy remek film. És már ideje is volt a megjelenésének, hiszen 13 év telt el az első rész óta. Lehet, hogy az emberek egy nagy része már nem is várta annyira, mert már elfeledkezett az egészről. A sztoriról, a lényekről, meg úgy mindenről.
Spoiler!!!
Kétségtelenül gyengébb, mint az első. Persze nehéz megugrani azt a szintet, amit az a rész hozott. Alapból egy teljesen új és érdekes világot mutatott be, minden ténylegesen is új volt, teljesen ismeretlen.
Érdekes volt, hogy behozták a rasszizmust a na'vik-hoz is. Mármint a tengeri és az erdei népek közötti különbségek és az összekülönbözések is teljesen emberiek voltak. A szereplők közül Neytiri gyakorlatilag mintha ott sem lett volna a filmben. A kapott játékidő alapján egyértelműen mellékszereplő volt, pedig ugye az első rész egy igen fontos karaktere volt ő (is). A viselkedése is sokszor nagyon ellenszenves volt, főleg ugye az adoptált embergyerekhez fűződő viszonya miatt. De Kirit sem nagyon kedvelte. Érthető, de akkor sem éppen elfogadható. Én személy szerint jobbnak tartottam őt ennél. Jake is kevesebbet szerepelt. De hát a srácainak adta át ezt az időt. A fiatalabb fiú és a Grace doktornő reinkarnáció (vagy mi a szösz Kiri) lányka a Miles S.-szel együtt is fontos lesz majd a 3. részben meg talán az után is. Rájuk majd lehet épiteni, mert érdekes karakterek, elég sokszinűek, van bennük potencia. És drámai konfliktusokhoz, helyzetekhez vezetnek majd az akcióik és választásaik/döntéseik.
A látványra ittsem lehetett panasz. Csak a dzsungelt lecserélték a tengerekre, kis szigetekre. Ilyen trópusi feelingje volt, mintha az ember Tahitin vagy valamelyik karibi szigeten lenne. Feelinges. A tengeri élőlényekre is sok időtszántak. Jól is néztek ki, változatosak voltak. Sőt, személyiségük is volt. Az egyikük elég fontos szerepet is kapott, sokat segitett úgy alapvetően a dolgokban.
A legyártott na'vikat nem nagyon értettem. Mármint külsőleg na'vik, de belül emberek voltak. Vagyis emberként gondolkodtak. A fegyvereket is emberként használták, csak nagyobbak voltak. A mozgásuk szintén emberi. Ha jobban hasznositották volna a na'vikról tanultakat és látottakat, akkor nehezebb lett volna legyőzni őket.
Tudnék még mit irni, de inkább hagyom. Mert ezt látni kell, akkor tud mindenki véleményt irni. Rövidebb is volt, amivel nem volt feltétlenül baj. Valahogy most másképpen hatott ez az egész, nem váltott ki nálam olyan erős érzéseket, mint az első rész. De ez is egy remek film lett. Sajnos most megint kell várni legalább 2 évet. Most már majdnem csak egyet. 10/9
Szerintem ez egy többször nézős film. Szerintem 3X láttam, de végig érdekes és izgalmas volt. A sztori is szerintem eléggé érdekes, még ha nem is egyedi. Smith is remek választás volt, és ahogyan eljátszotta, az is nagyon nagy volt. Jól kifejtették, nem csapták össze a véleményem szerint. De persze kinek mi, talán úgy nagy összességben inkább lehúzták a filmet. Tőlem kap 8 pontot a 10-ből. Kicsit elfogult vagyok.
Láttam egyszer-kétszer a filmet szerintem. De nem maradt meg, valahogy nem tudtam ráhangolódni. Nagy filmnek mondják, ami igen meghatározó volt. De nálam nem ütött, egyáltalán. Jó persze, '82-es film, tehát a mai kor gyermekeinek ez nem éppen egy magas minőségű alkotás, legalábbis a látvány terén. A '90-es években elék sokat adták, emlékszem rá. De nem nagyon vonzzott, csak akkor néztem esetleg, ha nagyon nem volt más. Ilyen ez, nem tetszhet mindenkinek.
10/5, csak hogy adjak rá valamit.
A mai fiatalok szerintem nem nagyon néznek ilyesmi filmeket. De lehet hogy tévedek.
A humora fergeteges, egyszerűen ezen nem lehet nem nevetni. Eszméletlen egy film. Vannak benne fárasztó poénok is, amik nagyon nagyot ütnek.
10/9 Hatalmas forma (volt) Leslie Nielsen
Nem láttam még a filmet, talán megnézem.
De amúgy gondolkodtam, hogy pontosan milyen is lehet ez. Mert aki megállitja az időt, annak ugye minden más mozdulatlan. De mi van azokkal, akik meg vannak állitva? Nekik ez pontosan milyen? Telik az idő számukra, csak ugye nem veszik észre az idő megállitását? Érdekes ez azért, el lehet rajta gondolkodni.